2018.05.20. Pünkösd Vasárnap

„Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy azok Istentől valók-e…” (’János 4:1)

Youtube: Megnyitás
Hang: Megnyitás

Szentlelkével pecsételt el

(Révész Lajos)

 Alapige: 1 János 4:1-12

Míg Mózes idejében, az Ószövetségben csak azok a kiválasztottak lehettek Isten közelében, akikre kiárasztotta a Lelkét, az Újszövetség idején, Pünkösd után, ez minden ember számára lehetségessé vált. Bárkinek, aki hisz és Jézust Megváltójának fogadta el, Isten adhat Szent Lelket, és így állandó kapcsolatban, összhangban lehetünk Vele.

Nehéz próbák idején azonban ez az összhang sérülhet – meglátogat minket a reménytelenség, a harag, ránk telepszik a keserűség, indulatok öntenek el, félelem költözi a szívünkbe. Olyan lelkiség lesz úrrá rajtunk, amely idegen Isten Lelkétől. János erre hívja fel a figyelmünket: „Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy azok Istentől valók-e…” (’János 4:1) Aki tehát Isten ereje által vezérelt, az a bajokat képes szortírozni, rendezni magában. Képes felismerni, hogy rossz útra tévedt, és belátni, hogy az indulataink, érzelmeink eluralkodása nem fog megoldást hozni az adott nehézségre, bármilyen kecsegtetőnek tűnik is, hogy ezeknek teret engedjünk. Isten valós megoldást kínál: „Ti Istentől valók vagytok, gyermekeim, és legyőztétek őket, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van." (1János 4:4)

Aki pedig bennünk van az Isten Szent Lelke, akinek segítségével az érzelmek lenyugszanak bennünk. Engedi, hogy ráébredjünk saját bűnös indulatunkra, és képessé tesz rá, hogy ki tudjuk mondani magunk fölött az ítéletet. Ugyanakkor megmutatja azt is, hogy Jézusban a kereszten felmentést adott nekünk saját bűnünk alól. Láthatjuk, hogy a megtévesztés lelke pedig, amely a Sátántól való, az indulatok mézesmadzagával csupán látszatmegoldást kínál, amely soha nem hozhat megoldást. Mindkét lélek hat ránk, de „…nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van”.

Ezekben a harcokban mindenki szeretne győztes lenni. Hiába próbálkoznánk azonban megtanulni, mint egy módszert, a kereszténységet, nem sikerülne. Isten ajándékba adja nekünk a Szentlelket, aki szeretne a szívünkbe költözni. Isten Lelke szinte „udvarol”, megkörnyékez minket. Egyedüli joga neki van, hogy a szívünkben lakjon, azt birtokolja, de nekünk kell Őt ide beengedni. Bár nem vagyunk a Sátánnal egy súlycsoportban, Jézussal, Isten Szent Lelke által győzhetünk. Az Igazság Lelke emlékeztet, visszatart, bátorít, biztat.

Két haderő feszül egymásnak, amikor nem tudjuk, hogy mit tegyünk életünk nehéz szakaszaiban. Míg az egyik azt mondja, hogy „Add fel!”, addig a másik azt, hogy „Kiálts az Úrhoz!”. Az emberi lélek rezonál azokra a hullámokra, amelyek a szellemi világból érkeznek, ezért fontos, hogy képesek legyünk elkülöníteni az egyiket a másiktól: a tévelygés lelkét (amely háborgást, félelmet, bizonytalanságot szül) az Isten vezetésétől. Amikor pedig az Úrhoz kiáltunk, megtörténik a csoda – az emberi szívbe beköltözik a Lélek. És ez Isten munkájának még csak a kezdete bennünk, mert amit Ő elkezdett, azt be is fejezi.

Gondolkodjunk el, hogy vajon nem sodródtunk-e rossz vágányra, nem a rossz haderő hangjának engedtünk-e! Ha igen, akkor kiáltsunk az Úrhoz, aki Szent Lelke által vesztes helyzetünkben lenyúl hozzánk, és anélkül, hogy próbaidőre tenne minket, győzelmet ad.

A Szentlélek ad valódi szabadságot

(Kovács Dániel)

Alapige: 2Kor 3:12-18

Nem a törvényben, hanem Krisztusban van az üdvösségünk. Ne csak olvassuk a Bibliát, hanem éljük is meg, de ez csak a Szentlélekkel megy!

A mennybemenetel és Pünkösd közötti (a Lélek jelenléte nélküli) időben a tanítványok két dolgot tettek: féltek, együtt voltak, imádkoztak (jelentős különbség van a szemtanúk és az imádkozók száma között).

A Bibliában olvashatunk jó emberekről (pl. Énók), akikről bátran állítható, hogy jók voltak. Vannak a hit útján hajótörést szenvedett bibliai hősök (pl. Saul, Salamon), és vannak rossz emberek is, (pl. Júdás), akiről azért jelenthetjük ezt ki bátran, mert maga az Úr Jézus is a kárhozat fiaként utalt rá.

Mózes arca, miután Istennel találkozott, fénylett, ahogy lejött a hegyről. Az idő múlásával a ragyogás szűnni kezdett, emiatt mindig eltakarta az arcát, amikor kijött a sátorból: nehogy a nép észrevegye a változást. Félt, hogy már nem lesz olyan a kisugárzása, és ezért a tekintélye is meggyengül az emberek előtt.

Az Ószövetségnek határai, korlátai vannak. De ha az Ószövetségi törvénynek volt dicsősége – még ha mulandó is –, mennyivel inkább az Újszövetségnek? Az Ószövetségben rejtett formában láthattuk az isteni kinyilatkoztatás jeleit, ami az Úr Jézus Krisztussal konkrét formát öltött az Újszövetségben.

„...ahol az Úr lelke, ott a szabadság." (2Kor. 3:17)

A törvény arra jó, hogy felismertesse velem, hol tartok én. Az Újszövetség viszont nem a törvényt akarja végrehajtani, hanem a kegyelmet akarja gyakorolni. Az Újszövetség szolgálata tehát dicsőségesebb, mint az Ószövetségé. Jézus tanítása újszerű, ezzel hullik le a lepel az ember szeméről: „Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban” (Galata 3:21)

„...töredékes az ismeretünk...” (1Kor 13): valamit megértettünk Isten dicsőségéből, de az csak egy kis szelete az egésznek!

 

2018.05.13. Kovács Dániel - A Szentlélek ad kijelentést!

"Akkor leszállok és beszélek ott veled." 4Móz 11:17

Youtube: Megnyitás
Hanganyag: Megnyitás

Alapige: 4Móz 11:16-30

Mózes a „pusztai teológiára” járt, bibliaiskolája maga a puszta volt. Istenélménye az égő csipkebokornál kezdődik, mikor is a Lélek szolgálatba állítja: a választott nép Egyiptomból való kivezetését bízza rá. Az alázat és Isten jelenléte tette alkalmassá erre a szolgálatra.

Mózes és Izrael egész népe csodák sorozatait élte meg. Mégis, hamarosan zúgolódni kezdtek, nagyon rövid időn belül megfeledkeztek az átélt csodákról. Még az égből aláhulló mennyei táplálék sem bizonyította számukra Isten gondviselését. A nép mást akart: húst kért - lázadásban tör ki.

Vajon mi, mai emberek mit teszünk, ha imáinkra késik a válasz? Lázadunk, vagy elfogadjuk Isten időzítését, megoldását? Isten ugyanis nem mindig válaszol rögtön kéréseinkre, mert látni akarja hitünket. Hacsupán a körülményekre tekintünk, könnyen úgy járhatunk, mint Mózes is: elveszíthetjük a célt, a fókuszt.

Pusztai vándorlásunk során bizony hajlamosak vagyunk megfeledkezni a célról. Csak az ígéret jár a fejünkben, s mivel az még nem teljesült be, lázadozni kezdünk. Pedig lehet, hogy pontosan az az az út, amin járnunk kell. Csakhogy az ígéret és a beteljesedés közt űr van, időbeli eltolódás: a PUSZTA. A tanulás és a formálódás időszaka, krízishelyzet, melyben megmutatkozik hitünk, s amiben Isten minden szükségessel ellát bennünket.

Isten teljesít olyan vágyainkat is, ami az Ő tervének nem része (Izrael népének – a zúgolódásra válaszul – húst adott, méghozzá annyit, míg meg nem undorodott tőle). Mindezt azért teszi, hogy rájöjjünk, vannak fontosabb dolgok testi szükségleteink betöltésénél. Isten sokkal inkább arra vágyik, hogy az ő közelségét keressük.

Mózes szívében hitetlenség volt, az általa megélt korábbi sok csoda ellenére is. Kezdett belefáradni szolgálata terheibe, szívesen befejezte volna, még az életét is (4Mózes 11:14-15).

Isten a Mózesnek adatott Lelket szétosztotta 70 vén között, ezzel válaszolva panaszára. Habár a teher lekerült róla, mégsem tudott a célra fókuszálni. Mikor Isten húst ígért a lázadó népnek, kételkedett abban, hogy ez egyáltalán kivitelezhető, „ezt mondta Mózes: Hatszázezer gyalogos van ebben a népben, amely között vagyok, és te ezt mondod: Húst adok nekik enni egy álló hónapig?!” 4Mózes 11:21

Mózes hitetlenkedik → még az Úr választottainak hite is megrendülhet Ura felé!

„De az Úr ezt mondta Mózesnek: Hát olyan kevés az Úr ereje? Majd meglátod, beteljesedik-e az én beszédem, vagy sem.” 4Mózes 11:23

Az Ószövetségben Isten behatárolt időre, behatárolt keretek közt küldte el Szellemét a prófétákra, akik közvetítették Isten üzenetét. Az Újszövetségben Pünkösd révén Isten Lelke minden hívőt betölt, mindenki részesülhet a Szentlélek ajándékában: Isten bárkin keresztül üzenhet (bárki prófétálhat). Isten rajtunk, hívőkön keresztül akar másokat megszólítani, használni akar minket. Merjünk szólni Istennel való kapcsolatunkról, a Lélek általunk is adhat kijelentést!

Két kiválasztott nem volt jelen a Szent Sátornál, mikor Isten a Szentlelket adta nekik, mégis részesültek ebben az ajándékban. „Egy szolga meg elfutott és jelentette Mózesnek, hogy Eldád és Médád prófétálnak a táborban. Akkor megszólalt Józsué, Nún fia, aki ifjúkorától fogva Mózes szolgája volt, és ezt mondta: Uram, Mózes, tiltsd meg nekik! De Mózes ezt mondta neki: Miért vagy féltékeny? Bárcsak az Úr egész népe próféta volna, és nekik is adná lelkét az Úr! (4 Mózes 11:27-29)

A Szentlélek kijelentéseit el kell fogadnunk, bárkin keresztül is érkezik. Nem szabad, hogy ebben akár az irigység is megakadályozzon. Saját ígéreteinkre (amit Isten személy szerint nekünk ad) rá kell állnunk, és végig kell járni az utat. A pusztát is, ahol sosem maradunk magunkra: mindig lesznek, akik prófétálnak, a prófétálás pedig nem jövendőmondás, hanem Isten dicsérete, a Lélek jelenléte.

Ahogy Pál is felismerte elhívatását, elhitte a saját, egyénre szabott ígéretet és végigjárta a saját útját. (Apcsel 20:24)

Isten nem ítélettel, hanem kegyelemmel fordul hozzánk. Mi hogyan közeledünk Istenhez? Követelőzve? Lázadozva? Vagy kérve, hogy töltsön be, használjon minket ma is? Legyünk ott a Szent sátor körül (a gyülekezetben), és vegyük az Ő Lelkét úgy, hogy mindenki meghallhassa szavát. Isten rajtunk keresztül sok embert meg akar szólítani. Merjünk megszólalni, bizonyságot tenni: hiszen a Lélek velünk van.

Nem az Úr keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen,

nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson,

hanem a ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől,

a ti vétkeitek miatt rejtette el orcáját előletek,

és nem hallgatott meg.

(Ézsaiás 59:1-2)