„A laodíceai gyülekezet
angyalának írd meg: ezt mondja az Ámen, a hű és igaz tanú, Isten teremtésének
kezdete:Tudok cselekedeteidről,
hogy nem vagy sem hideg, sem forró. Bárcsak hideg volnál, vagy forró!Így mivel langyos vagy, és sem
forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból.Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok,
meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire; de nem tudod, hogy te vagy a
nyomorult, a szánalmas és a szegény, a vak és a mezítelen:tanácsolom neked, végy tőlem tűzben
izzított aranyat, hogy meggazdagodj, és fehér ruhát, hogy felöltözz, és ne lássék
szégyenletes mezítelenséged; és végy gyógyító írt, hogy bekend a szemed, és láss.Akit én szeretek, megfeddem és
megfenyítem: igyekezz tehát, és térj meg!Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek:
ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele
vacsorálok, ő pedig énvelem.Aki győz, annak megadom, hogy
velem együtt üljön az én trónusomon; mint ahogy én is győztem, és Atyámmal együtt
ülök az ő trónusán.Akinek van füle,
hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek!” Jel 3,14-22
A Jelenések könyve elején hét gyülekezet számára írt rövid személyes
üzenetet találunk. Ezekben a levelekben az Úr értékelését olvashatjuk az adott
közösségekről, amelyek sorában a laodiceai a hetedik. Két kérdést tehetünk fel
mindegyik levél kapcsán:
-Mit üzen az adott gyülekezeti jelentés a mi
közösségünkre nézve?
-Mit üzen személyesen nekem?
A laodiceai gyülekezetről nem találunk dicséretet a
levélben, pedig a megelőző közösségek mind kaptak elismerő szavakat is. Rossz
szellemi állapotukat egy képpel mutatja be az Úr: (16) „mivel langyos vagy, és
sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból.” Ez a kép a helyi vízhelyzetre
utal. Mivel nem volt saját vízforrásuk, csatornákon jutott el hozzájuk a víz, ezért
langyossá vált, mire odaért. A hideg víz is elvesztette frissességét és a forró
is a gyógyhatását.
Az Úr szeretne hasznosnak látni minket, akik betöltjük a feladatunkat. Mindegy,
hogy milyen tálentumot kaptunk: felfrissítő vagy tápláló, gyógyító – ez mind jó,
de ha a világgal itatódunk át, a környezethez igazodunk, akkor nem leszünk
hasznosak, nem lesznek az Úr örömére a cselekedeteink.
A laodiceaiak fő baja, hogy nem látják magát a bajt. Magukkal
teljesen elégedett a gyülekezet, ahogyan a folytatásban olvassuk. Azt mondják,
hogy gazdagok, sőt büszkén mondják: meggazdagodtunk, nincs szükségünk semmire.
A magam erejéből vittem valamire.
És az Úr, a hű tanú eléjük tart egy igaz tükröt: vak vagy és
mezítelen, szánalmas, nyomorult és szegény. Ez az, amit a saját erődből
elértél. Mert igazi gazdagságot (tűzben izzított arany) és méltóságot (fehér
ruha) csak Tőle kaphatunk. Elsőként azonban a szemünknek kell megnyílnia
(gyógyító kenőcs), hogy meglássuk elveszett állapotunkat.
A langyosság tehát nem egy közepes lelki állapotot jelent,
hanem halott állapotot, amiből újjáteremtésre van szükségük: megtérésre. Ezért
zörget az Úr az ajtón, hiszen kívülre szorult, de eljött, hogy megmentse őket, ha
beengedik.
Meg kell vizsgálnunk, miben szólít meg az üzenet
gyülekezetileg és egyénileg. Vajon nem szorult-e ki a gyülekezetünk életében is
bizonyos területeken az Úr, ahol azt gondoljuk, jól elboldogulunk már egyedül.
És vajon nem szorult-e kívülre a személyes életünk bizonyos
területein?
Ha még sosem hívtuk be Őt a szívünkbe, akkor itt az alkalom,
ahogy a laodiceai gyülekezet számára szól a felhívás. De ha már beengedtük az
Úr Jézust az életünk bejárati ajtaján, akkor is lehetnek szobák, területek,
amelyeket megtartottunk a felügyeletünk alatt: pénzügyeink, vágyaink, időnk,
hétköznapi életünk.
„Íme…” – azt jelenti, lásd meg, vedd észre, hogy az Úr
szelíden kopogtat, és szeretne közösségben lenni velünk. Aki beengedi az Urat,
az meghívást kap Őhozzá a Mennybe. Velünk vacsorál és mi Ővele – miután belép,
már mi leszünk az Ő vendége. Ha beengedjük, áldások ajtaját nyitjuk meg. Ne
szalasszunk el egyetlen találkozást sem!
Nehémiásnak, Hakaljá fiának a története.
A huszadik esztendő Kiszlév havában történt, amikor Súsán várában voltam, hogy megérkezett hozzám egyik atyámfia, Hanáni, és vele együtt néhány
Júdából való férfi. Kérdezősködtem tőlük a megmenekült júdaiakról, akik a
fogság után megmaradtak, meg Jeruzsálemről. Elmondták nekem, hogy a
megmaradtak, akik a fogság után maradtak meg, nagy bajban és gyalázatban vannak
ott abban a tartományban. Jeruzsálem várfala csupa rés, és kapui tűzben égtek
el. Amikor meghallottam ezeket, napokon át ültem, sírtam és
gyászoltam, böjtöltem és imádkoztam a menny Istene előtt, és ezt mondtam: Ó URam, mennynek Istene, te nagy és félelmes Isten! Te
hűségesen megtartod a szövetséget azokkal, akik téged szeretnek, és
parancsolataidat megtartják. Legyen figyelmes a füled,
legyen nyitva a szemed, és hallgasd meg szolgád imádságát, aki most
éjjel-nappal imádkozik előtted szolgáidért, Izráel fiaiért. Vallást teszek
Izráel fiainak a vétkeiről, amelyekkel vétkeztünk ellened. Vétkeztem én is és
atyám házanépe is! Nagy gonoszságot követtünk el ellened, mert nem tartottuk meg
azokat a parancsolatokat, rendelkezéseket és törvényeket, amelyeket szolgádnak,
Mózesnek adtál. Emlékezz vissza arra az ígéretre, amelyet kijelentettél
szolgádnak, Mózesnek: Ha ti hűtlenek lesztek, én elszélesztelek benneteket a
népek közé. De ha megtértek hozzám, megtartjátok parancsolataimat, és
teljesítitek azokat: még ha az ég szélén lennének is azok, akiket eltaszítottam
közületek, onnan is összegyűjtöm és elviszem őket arra a helyre, amelyet
kiválasztottam, hogy ott legyen nevemnek lakóhelye. Hiszen a te szolgáid ők, és a te néped, akiket megváltottál nagy erőddel
és hatalmas kezeddel! Ó, URam, legyen figyelmes a
füled szolgád imádságára és szolgáid imádságára, akik boldogok, hogy félhetik a
te nevedet! Adj ma sikert szolgádnak, és add, hogy legyen hozzá irgalmas az az
ember! Én ugyanis a király pohárnoka voltam. Nehémiás 1:1-11
Amit használunk – még ha
rendeltetésszerűen is –, karban kell tartanunk. Ha ez elmarad, javításra van szükség,
hogy az eredeti állapotot és működést helyre tudjuk állítani. Így van ez akár a
fizikai, akár a lelki életet vizsgáljuk. Ahogy falakat is fizikai védelemre és
lelkünk védelmére is gyakran emelünk.
De nem szabad elfelejteni, hogy a fal
elzár jót és rosszat egyaránt. Nemcsak az ellenséget tartja távol, de az
áldásokat is kívül rekeszti. Nem helyes tehát, ha a védelmünk érdekében az
érzelmeink vezetnek, hisz azok csak jeleznek nekünk. Kaput kell építenünk a
falra, mégpedig olyat, amin az élet be tud jönni, de a tolvajt távol tartja.
Gyereknevelésben nem a mód a lényeg, hanem a cél! Ha
meglátjuk a célt, akkor Isten meg tudja és meg fogja mutatni a módot és az utat
is. A cél az, ahova Isten szeretné, ha gyermekeink és minden ember elérne! I.
Pét 1:9: „Mert elértétek hitetek célját, lelketek üdvösségét.”
Mi
az, amiből a környezet észreveszi, hogy valami más cél felé halad az életünk, mint
az övék? Egy apró, kevésbé hangsúlyozott tulajdonság, ami minden hívőre
jellemzőnek kellene lennie: Tisztelet. Nem azért kell tisztelni az embereket
amilyenek, hanem azért, mert Isten ezt kéri tőlünk: I. Pét. 2:17 „Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet”
Felelősségünk a következő nemzedék felé (és
minden más ember felé), hogy példát adjunk az életünkkel. I. Kor. 11:1: „Legyetek
a követőim, mint én is követője vagyok a Krisztusnak.”
Engedelmeskedjünk Jézus szavainak: „tanuljátok
meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok”! Alázat nélkül nem tudjuk
tisztelni a másikat, felelősségünk tehát az új nemzedék felé, hogy
Krisztus-követő tanítványok és tanítók legyünk.
Történt
azokban a napokban, hogy kiment a hegyre imádkozni, és Istenhez imádkozva
virrasztotta át az éjszakát. Amikor megvirradt, odahívta
tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak is
nevezett: Simont, akit Péternek nevezett el, Andrást, a testvérét,
Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást, Jakabot, az
Alfeus fiát és Simont, akit Zélótának neveztek, Júdást, a Jakab fiát, és Júdás Iskáriótest, aki árulóvá lett. Azután lement velük, megállt egy sík helyen, vele együtt tanítványainak
nagy sokasága és nagy néptömeg egész Júdeából, Jeruzsálemből, a Tenger
mellékéről, Tíruszból és Szidónból. Azért jöttek, hogy hallgassák őt, és
meggyógyuljanak betegségeikből. Akiket tisztátalan lelkek
gyötörtek, meggyógyultak. Az egész sokaság igyekezett őt
megérinteni, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított. Lukács
6,12–19
Jézus, mielőtt elkezdte volna a szolgálatát, előző este
felment a hegyre – nem a kilátásért, hanem a meglátásért. Az éjszakát
imádsággal töltötte, reggel pedig elhívta a tanítványait. Amikor lejött a
hegyről, olyan erő áradt belőle, hogy mindenki meg akarta érinteni.
Sok minden belefér egy éjszakai beszélgetésbe Istennel. Aki
nem megy fel a hegyre, hogy találkozzon Istennel, azt elnyeli a síkság világa.
Változás csak akkor jöhet, ha létrejön a találkozás, és a hegyen kapott
üzenetet átadjuk a síkságon élőknek.
Jobb
valaminek a befejezése, mint az elkezdése. Jobb türelmesnek lenni, mint
kevélynek. Prédikátor
7,8
A befejezés nem csak fájdalmas és gyászos lehet. Amikor
valami elkészül, azért hálát érzünk. Ha betelik egy fejezet, akkor annak
nincsen híja, nincsenek üres oldalak, kezdődhet egy új. Ki fog bontakozni ez a
következő fejezet és annak minden áldása.
Aki bölcs, az számol azzal, aki az örökkévalóságot
irányítja. Isten szándékaiban nincs változás, a szeretetétől semmi nem
választhat el. Jó az Úr, és jókat tesz – ezt visszatekintve és előre nézve is
elmondhatjuk.