2019.10.20. Révész Lajos – Péter megtagadja Jézust, avagy: felállás nyilvánvaló bűneinkből

Miután pedig elfogták őt, elvitték és bekísérték a főpap házába. Péter pedig távolról követte. Mikor az udvar közepén tüzet raktak, és körülülték, Péter is leült közéjük. Amint ott ült a tűz világánál, meglátta őt egy szolgáló, szemügyre vette, és így szólt: „Ez is vele volt.” Ő azonban letagadta, ezt mondva: „Asszony, nem ismerem őt!” Röviddel ezután más látta meg, és rászólt: „Te is közülük való vagy!” De Péter így válaszolt: „Ember, nem vagyok!” Körülbelül egy óra múlva másvalaki is bizonygatta: „De bizony, ez is vele volt, hiszen ő is Galileából való.” Péter azonban ismét tagadta: „Ember, nem tudom, mit beszélsz.” Még beszélt, amikor hirtelen megszólalt a kakas. Ekkor megfordult az Úr, és rátekintett Péterre. Péter pedig visszaemlékezett az Úr szavára, amikor azt mondta neki: „Ma, mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem.” Aztán kiment, és keserves sírásra fakadt.

Lk 22.54-62

Youtube: megnyitás

Hang: megnyitás

A kísértések az emberi élet velejárói, lehetnek kicsik vagy nagyok, de ha kitartunk hitünkben, ellen tudunk állni ezeknek.

Ha jön a kísértés vizsgáljuk meg, hogy mi sodortuk-e bele magunkat abba a helyzetbe, vagy nem. Ha igen, az se keserítsen el minket mélyen. Isten vágya és célja, hogy Krisztus képére formáljon minket. Ehhez sok dolognak meg kell történnie az életünkben. Ha nem mi sodortuk bele magunkat, az Úr akkor is céllal engedi meg azt a helyzetet. Szeretné, ha meglátnánk, mi van bennünk. Akár így, akár úgy, jellemünk formálásra szorul. A Sátán újra és újra kikér minket az Úrtól, hogy kísértések során megrostáljon minket. Ezek az időszakok számunkra érthetetlenek és fájdalmasak, azonban ez is jellemünk formálásának része. Péter elbukott a kísértés során, azonban felállván ebből, Isten egyik legkeményebb és leghűségesebb harcosává vált.

A bukás utáni végkifejlet csak tőlünk függ. Megerősödhetünk a rostálás után, mint Péter, vagy elbukunk a végén és megreked jellemformálódásunk. Ha megkeményítjük szívünket, benne ragadhatunk a bűnben. Ne csüggedjünk, mert Istennek sokkal fontosabbak vagyunk annál, hogy ebben az állapotban hagyjon minket. A munka addig folytatódik, amíg azon a területen meg nem erősödünk.

Ha túl vagyunk egy rostáláson, még ne lélegezzünk fel. A Sátán újabb és újabb támadást fog intézni hitünk megpróbálására, hiszen az ő célja, hogy letérítsen minket Isten útjáról, s kétségek közé állítson minket. A döntés azonban a mienk: a kísértőnek vagy a Mennyei Atyának engedelmeskedünk.

Ahogy Pétert is megkísértette a gonosz, minket is meg fog. Lesznek harcaink, azonban az Úr mellettünk áll ezek megvívása során. Ahogy Jézus Péter bukását is előre látta, a mienkről is tud. A kísértő pedig folyamatosan figyeli, hogy hol és mikor tud ránk támadni, leterelni a megszentelődés útjáról. Vannak kísértések, amelyekre szinte „ráharapunk”: fontos ezeket felismerni, hiszen ezek az ellenség „aranybányái”, ahol sikerét reméli. A kor szelleme és az Ige sokszor ellentétes utat mutat, ilyenkor mindig Isten szavára hallgassunk.

Előfordul, hogy nem látjuk a csapdából való kijutás útját. Ekkor is legyünk erősek abban, hogy Isten kiszabadít és győzelemre visz minket. Isten mindig vezeti és segíti a Hozzá fordulókat, legyünk erősek hát hitünkben!

2019.10.13. Révész Lajos – Elhívás, felismerés, engedelmesség. Hogyan csinálta ezt Péter?

Amikor egyszer a sokaság hozzá tódult, és hallgatta az Isten igéjét, ő a Genezáret-tó partján állt. Meglátott két hajót, amely a part mentén vesztegelt; a halászok éppen kiszálltak belőlük, és hálóikat mosták. Ekkor beszállt az egyik hajóba, amelyik Simoné volt, és megkérte, hogy vigye őt egy kissé beljebb a parttól, azután leült, és a hajóból tanította a sokaságot. Miután abbahagyta a beszédet, ezt mondta Simonnak: „Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra!” Simon így felelt: „Mester, egész éjszaka fáradtunk ugyan, és semmit sem fogtunk, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat.” S amikor ezt megtették, olyan nagy tömeg halat kerítettek be, hogy szakadoztak a hálóik; ezért intettek társaiknak, akik a másik hajóban voltak, hogy jöjjenek és segítsenek nekik. Azok pedig odamentek, és annyira megtöltötték mind a két hajót, hogy majdnem elsüllyedtek. Simon Péter ezt látva leborult Jézus lába elé, és így szólt: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!” A halfogás miatt ugyanis nagy félelem fogta el őt és azokat, akik vele voltak és segítettek; de ugyanígy Jakabot és Jánost, a Zebedeus fiait is, akik társai voltak Simonnak. Jézus akkor így szólt Simonhoz: „Ne félj, ezentúl emberhalász leszel!” Erre kivonták a hajókat a partra, és mindent otthagyva követték őt.

Lukács 5:1-11

Youtube: megnyitás

Hang: megnyitás

Sokszor úgy gondoljuk, ki kell érdemelni, hogy Isten elhívjon minket valamilyen szolgálatra. Galilea, ahol Jézus elhívta a tanítványokat, az „idegenek földje” volt: Isten népe szerint pedig a galileaiak nem voltak érdemesek, alkalmasak a szolgálatra.

Egy másik tévhit, hogy Isten különleges körülmények között szól csak hozzánk. Jézus egyszerűen, egy átlagos „munkanapon” szólította meg Pétert. Ez legtöbbször a mi életünkben is így történik. Van, hogy olyan átlagos és egyszerű helyzetben szól Isten, hogy el sem hisszük, hogy az Ő hangját halljuk. Jézus egyszerűen és érthetően jelenti ki Isten országát.

Urunk egyaránt látja tökéletességünket és tökéletlenségünket is. Ez utóbbit kipótolja, s megáld minket tudásával, szeretetével. Akár kemény, akár lágyszívűek vagyunk, mindkettőt tudja az Úr használni, mindkettőnek van előnye és hátránya is a szolgálat szempontjából: Isten okkal formált bennünket olyanokká, amilyenek vagyunk, terve van velünk.

Jézus nem csak teljes idejű szolgálókat hív el, hanem részidősöket is. Az Ő követeiként minden munkahelyen és minden területen ott lehetünk. Ne feledjük azonban, hogy az Ő munkatársának lenni veszélyes üzem, s csak az Ő terve járható, a mienk pedig háttérbe kell, hogy szoruljon.

Mindenkinek van elhívása Isten felé, amely azonban lehet teljesen más, mint mi vagyunk, s vihet teljesen más irányba, mint amerre mi menni készültünk. A szolgálatban nemcsak a világ változik majd körülöttünk, hanem mi magunk is. Legyünk bátrak és erősek, s merjünk az Úr felé nyitni!

2019.10.06. Friebert Tibor – Hálaadónap

Ne részegeskedjetek, mert a borral léhaság jár együtt, hanem teljetek meg Lélekkel, mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket; énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak, és adjatok hálát az Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében.

Efezus 5:18-20

Youtube: megnyitás

Hang: megnyitás

Minden egyes ember, aki találkozott Jézussal, felhatalmazást kapott arra, hogy hirdesse az evangéliumot. Az Ige is erre bátorít bennünket: „legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet.” (1Péter 3: 15b) Hálaadónapon vizsgáljuk meg magunkat, meg tudjuk-e szólítani környezetünket? Betöltjük-e küldetésünket? Fontos ezt látnunk, mert mi vagyunk azok, akik behozhatjuk a gyülekezetbe a jó hírt eddig nem ismerőket – ha bizonyságot teszünk nekik.

De vajon könnyű vagy nehéz hálásnak lenni? Lehet ez akár életforma is? Mennyire kellene ebben hasonlítanom Jézusra? Az ige szerint: „ adjatok hálát az Istennek, az Atyának mindenkor mindenért” (Ef 5:20) Valóban mindenért? Mit jelent ez pontosan? Hiszen vannak olyan megpróbáltatások az életünkben, amelyekre ezt az Isteni parancsot nehezen tudjuk alkalmazni. Ezekért hogyan legyünk hálásak? A választ erre Jézus utolsó vacsorán mondott hálaadása adja meg:

„És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte és e szavakkal adta nekik: "Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre." Hasonlóképpen vette a poharat is, miután megvacsoráztak, és ezt mondta: "E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki.” (Lukács 22:19-20) Itt Jézus már nem az ételért és az italért adott hálát, hanem azért, hogy önmagát adhatta értünk. Ha van valami, amiért hálásak lehetünk, ez az!

Jézusnak a hálaadás olyannyira életforma volt, hogy később az emmausi tanítványok is erről ismerték fel (Lukács 24:30-31)!

Nehéz körülményeink között pedig így menjünk közel az Úrhoz: „Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik.” (Máté 7:7-8)  „De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt.” (Jakab 1:6)

Isten pedig soha nem akar rosszat adni!

2019.09.29. Kovács Dániel – A Lélek munkája a gyakorlatban

Ezekben a napokban próféták jöttek le Jeruzsálemből Antiókhiába. Előállt egyikük, név szerint Agabosz, és a Lélek által megjövendölte, hogy nagy éhínség lesz az egész földön. Ez be is következett Klaudiusz idejében. A tanítványok pedig valamennyien elhatározták, hogy aszerint, amint kinek-kinek módjában áll, valami segítséget küldenek a Júdeában lakó testvéreknek. Ezt meg is tették, és elküldték Barnabással és Saullal a gyülekezet elöljáróihoz.

ApCsel 11:27-30

Youtube: megnyitás

Hang: megnyitás

Isten arra hívja fel a figyelmünket, hogy lesznek olyan események a mi életünkben vagy a mi országunkban is, amelyekre készülnünk kell. Isten gyakran figyelmeztet bennünket, hogy nem lesz könnyű a szolgálat.

Amikor a zsidók nem engedelmeskedtek az evangéliumnak, a tanítványok Isten hívására elkezdtek a pogányok felé szolgálni. Szülőföldjüket elhagyva hirdették az örömhírt a pogányoknak is, és ettől fogva a hatalom sem csupán úgy tekintett rájuk, mint olyan zsidókra, akik kicsit más vallásúak, mint a társaik. Akik befogadták az evangéliumot, Istent tekintették legfőbb Úrnak, nem ismerték el a császár isteni mivoltát, máshogyan kezdtek élni, még az üzleti szokásaik is megváltoztak. Innentől kezdve nevezik a Krisztust követőket keresztényeknek.

A Krisztust követők identitása erősebb volt a nemzeti, politikai, gazdasági identitásuknál. Ekkor kezdődött meg a keresztények üldözése is, akik Jézusért képesek voltak akár az életüket is odaadni. Az akkori tanítványok kockázatvállalása Isten iránti engedelmességük bizonyítéka: igent mondtak arra az elhívásra, amely munkákat Isten rajtuk keresztül akart elvégezni.

Mi méltóak vagyunk a keresztény névre? Minket mire indít a Lélek? Istennek mely tervei azok, amelyeket rajtunk keresztül akar beteljesíteni?