„Ha pedig te zsidónak nevezed magadat, aki a
törvényre hagyatkozol, és Istennel dicsekszel, és ismered az ő akaratát, és el tudod dönteni, mi a
helyes, hiszen megtanultad a törvényből; és meg vagy győződve arról is, hogy
te a vakok vezetője vagy, a sötétben járók világossága, az oktalanok
nevelője, a kiskorúak tanítója, mert tied a törvényben megtestesült ismeret és
igazság: ha tehát mást tanítasz, önmagadat nem tanítod? Aki hirdeted: ne
lopj, lopsz? Aki azt mondod: ne paráználkodj, paráználkodsz? Aki utálod a
bálványokat, templomrabló vagy? Aki a törvénnyel dicsekszel,
törvényszegéseddel meggyalázod Istent? Bizony „miattatok gyalázzák Isten
nevét a népek között”, amint meg van írva. A körülmetélkedés
valóban használ, ha megtartod a törvényt, de ha törvényszegő vagy, akkor
körülmetéltséged körülmetéletlenséggé lett. Ha pedig a
körülmetéletlen megtartja a törvény rendelkezéseit, nem számít-e Isten előtt a
körülmetéletlensége körülmetéltségnek? És a származása szerint
körülmetéletlen is, aki betölti a törvényt, megítél majd téged, aki az Írás és
a körülmetélés ellenére törvényszegő vagy. Mert nem az a zsidó, aki
külsőleg az, sem nem az a körülmetélkedés, amely a testen, külsőleg látszik; hanem az a zsidó, aki
belsőleg az, és az a körülmetélkedés, amely a szívben van, Lélek szerint és nem
betű szerint. Az ilyen dicsérete nem emberektől van, hanem Istentől.” Róma 2:17-29
YouTube: megnyitás
Hang: megnyitás
·
Miközben ezt a szakaszt
tanulmányozzuk, feltétlenül meg kell értenünk, hogy rólunk szól ez az Ige.
Arról is, aki tanít. Arról is, aki ott a helyszínen hallgatta. És Rólad, aki
most ezeket a sorokat olvasod. Téged szólít meg ez az Ige, nem véletlenül
vannak a kezedben ezek a sorok: Isten szól most hozzád. Azt szeretné, hogy
elgondolkodj, hogy vizsgáld meg magadat: olvasod
csak ami előtted van, vagy e szerint élsz-e
is.
·
A római gyülekezet megtért,
kereszténnyé lett zsidókból és más hátterű gyülekezeti tagokból állt. A sátán
azzal kísértette meg sikerrel a zsidó származású keresztényeket, hogy továbbra
is a zsidók törvényeinek betartásával igyekezzenek elérni a megváltásukat, és
másoktól is ezt várják el. Hívő emberként mi is könnyen beleeshetünk ebbe a
csapdába, hogy nem Jézus megváltó kegyelme alapján értelmezzük magukat, hanem a
saját és mások emberi elvárásainak eleget téve igyekszünk üdvösséget szerezni –
miközben ez már régen a miénk.
·
Isten nem azt várja tőlünk, hogy
önmegváltó erőlködéssel még több terhet vegyünk magunkra. Azt szeretné, ha
bíznánk Benne, ha elhinnénk igazán, hogy Jézus már megfizette a kereszten annak
a kegyelemnek az árát, hogy Isten gyermekei lehessünk. Akik pedig Isten fiai,
azokban Isten Szent Lelke lakik. Akikben Isten Szent Lelke lakik, azok nem kötelességből fogják Őt követni,
hanem azért, mert tiszta szívből
vágynak erre.
·
Miután zsidók, nem zsidók, már hívők,
még nem hívők egyaránt vétkeztek a törvény ellen, és halált érdemelnének, de
Jézusban kegyelmet kaptak, senki sem mondhatja a másik embernek, hogy kicsit is
jobb lenne nála. A tanító nem jobb annál, akit tanít és a szolgálatot vállaló
gyülekezeti tagok sem feljebbvalók a többieknél. Együtt örülhet mindenki, hogy
megúszta a jogos büntetést.
·
Ugyanakkor a hívőknek sokkal nagyobb a
felelőssége. Ha kereszténynek valljuk magunkat, aszerint is kell, hogy éljünk.
Ha nem így tesszük, miattunk fogják gyalázni Isten nevét a nagyobb
családunkban, a munkahelyünkön vagy a baráti körben. Ha azonban Isten szeretete
látszik rajtunk, és kompromisszumokat nem kötve követjük Őt, a körülöttünk
lévők is megláthatják, hogy milyen jó Isten gyermekének lenni, vele járni.
·
Tegyük hát fel Istennek a kérdést: Van-e valami, Uram, rajtam, amit
megigazítanál? Ha úgy látjuk, hogy beporosodott a szívünk, és nem az Isten
felé irányuló szeretet vezeti a cselekedeteinket, kérjük Istent, hogy Lelke
által porolja le a szívünket, hogy igazán Rá tudjunk mutatni az életünkkel!
„Ha pedig annak Lelke lakik bennetek,
aki feltámasztotta Jézust a halottak közül, akkor az, aki feltámasztotta a
Krisztus Jézust a halottak közül, életre kelti halandó testeteket is a bennetek
lakó Lelke által.” (Róma 8:11)