Youtube: Megnyitás
Hang: Megnyitás
(Révész
Lajos)
Alapige: 1 János 4:1-12
Míg Mózes idejében, az Ószövetségben
csak azok a kiválasztottak lehettek Isten közelében, akikre kiárasztotta a
Lelkét, az Újszövetség idején, Pünkösd után, ez minden ember számára
lehetségessé vált. Bárkinek, aki hisz és Jézust Megváltójának fogadta el, Isten
adhat Szent Lelket, és így állandó kapcsolatban, összhangban lehetünk Vele.
Nehéz próbák idején azonban ez az összhang sérülhet – meglátogat minket a
reménytelenség, a harag, ránk telepszik a keserűség, indulatok öntenek el,
félelem költözi a szívünkbe. Olyan lelkiség lesz úrrá rajtunk, amely idegen
Isten Lelkétől. János erre hívja fel a figyelmünket: „Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a
lelkeket, hogy azok Istentől valók-e…” (’János 4:1) Aki tehát Isten ereje
által vezérelt, az a bajokat képes szortírozni, rendezni magában. Képes
felismerni, hogy rossz útra tévedt, és belátni, hogy az indulataink, érzelmeink
eluralkodása nem fog megoldást hozni az adott nehézségre, bármilyen
kecsegtetőnek tűnik is, hogy ezeknek teret engedjünk. Isten valós megoldást
kínál: „Ti
Istentől valók vagytok, gyermekeim, és legyőztétek őket, mert nagyobb az, aki
bennetek van, mint az, aki a világban van." (1János 4:4)
Aki pedig bennünk van az Isten Szent Lelke, akinek segítségével az érzelmek
lenyugszanak bennünk. Engedi, hogy ráébredjünk saját bűnös indulatunkra, és
képessé tesz rá, hogy ki tudjuk mondani magunk fölött az ítéletet. Ugyanakkor
megmutatja azt is, hogy Jézusban a kereszten felmentést adott nekünk saját
bűnünk alól. Láthatjuk, hogy a megtévesztés lelke pedig, amely a Sátántól való,
az indulatok mézesmadzagával csupán látszatmegoldást kínál, amely soha nem
hozhat megoldást. Mindkét lélek hat ránk, de „…nagyobb az, aki bennetek van,
mint az, aki a világban van”.
Ezekben a harcokban mindenki szeretne győztes lenni. Hiába próbálkoznánk azonban
megtanulni, mint egy módszert, a kereszténységet, nem sikerülne. Isten
ajándékba adja nekünk a Szentlelket, aki szeretne a szívünkbe költözni. Isten
Lelke szinte „udvarol”, megkörnyékez minket. Egyedüli joga neki van, hogy a
szívünkben lakjon, azt birtokolja, de nekünk kell Őt ide beengedni. Bár nem
vagyunk a Sátánnal egy súlycsoportban, Jézussal, Isten Szent Lelke által
győzhetünk. Az Igazság Lelke emlékeztet, visszatart, bátorít, biztat.
Két haderő feszül egymásnak, amikor nem tudjuk, hogy mit tegyünk
életünk nehéz szakaszaiban. Míg az egyik azt mondja, hogy „Add fel!”, addig a másik azt, hogy „Kiálts az Úrhoz!”. Az emberi lélek rezonál azokra a hullámokra,
amelyek a szellemi világból érkeznek, ezért fontos, hogy képesek legyünk
elkülöníteni az egyiket a másiktól: a tévelygés lelkét (amely háborgást,
félelmet, bizonytalanságot szül) az Isten vezetésétől. Amikor pedig az Úrhoz
kiáltunk, megtörténik a csoda – az emberi szívbe beköltözik a Lélek. És ez
Isten munkájának még csak a kezdete bennünk, mert amit Ő elkezdett, azt be is
fejezi.
Gondolkodjunk el,
hogy vajon nem sodródtunk-e rossz vágányra, nem a rossz haderő hangjának
engedtünk-e! Ha igen, akkor kiáltsunk az Úrhoz, aki Szent Lelke által vesztes
helyzetünkben lenyúl hozzánk, és anélkül, hogy próbaidőre tenne minket,
győzelmet ad.
A
Szentlélek ad valódi szabadságot
(Kovács
Dániel)
Alapige:
2Kor 3:12-18
Nem
a törvényben, hanem Krisztusban van az üdvösségünk. Ne csak olvassuk a Bibliát,
hanem éljük is meg, de ez csak a Szentlélekkel megy!
A
mennybemenetel és Pünkösd közötti (a Lélek jelenléte nélküli) időben a
tanítványok két dolgot tettek: féltek, együtt voltak, imádkoztak (jelentős
különbség van a szemtanúk és az imádkozók száma között).
A
Bibliában olvashatunk jó emberekről (pl. Énók), akikről bátran állítható, hogy
jók voltak. Vannak a hit útján hajótörést szenvedett bibliai hősök (pl. Saul,
Salamon), és vannak rossz emberek is, (pl. Júdás), akiről azért jelenthetjük
ezt ki bátran, mert maga az Úr Jézus is a kárhozat fiaként utalt rá.
Mózes
arca, miután Istennel találkozott, fénylett, ahogy lejött a hegyről. Az idő
múlásával a ragyogás szűnni kezdett, emiatt mindig eltakarta az arcát, amikor
kijött a sátorból: nehogy a nép észrevegye a változást. Félt, hogy már nem lesz
olyan a kisugárzása, és ezért a tekintélye is meggyengül az emberek előtt.
Az
Ószövetségnek határai, korlátai vannak. De ha az Ószövetségi törvénynek volt
dicsősége – még ha mulandó is –, mennyivel inkább az Újszövetségnek? Az
Ószövetségben rejtett formában láthattuk az isteni kinyilatkoztatás jeleit, ami
az Úr Jézus Krisztussal konkrét formát öltött az Újszövetségben.
„...ahol az Úr lelke, ott a
szabadság."
(2Kor. 3:17)
A
törvény arra jó, hogy felismertesse velem, hol tartok én. Az Újszövetség
viszont nem a törvényt akarja végrehajtani, hanem a kegyelmet akarja
gyakorolni. Az Újszövetség szolgálata tehát dicsőségesebb, mint az Ószövetségé.
Jézus tanítása újszerű, ezzel hullik le a lepel az ember szeméről: „Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs
szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a
Krisztus Jézusban” (Galata 3:21)
„...töredékes az ismeretünk...” (1Kor 13): valamit megértettünk Isten
dicsőségéből, de az csak egy kis szelete az egésznek!