Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak,
mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok,
hogy elnyerjétek. Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató: azok azért,
hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant. Én tehát úgy futok, mint aki
előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, hanem megsanyargatom és
szolgává teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek
alkalmatlanná a küzdelemre.
1 Korinthus 9,24–27
Hang: megnyitás
A verseny a felkészüléssel
kezdődik: ezen múlik, hogy abban a néhány percben, az éles helyzetben mire
leszünk képesek, hogy győzünk-e. A győzelemhez érdemes szem előtt tartani három
dolgot.
Legyünk tisztában azzal, hogy
mi a célunk, és törekedjünk elérni! Az élet legfontosabb kérdése, hogy
látjuk-e a célt. A világ felajánl kitérőket, de ezek nem visznek a célunk felé.
Legyen Isten az edzőnk! Ő néha leültet a kispadra, de ez nem a végállomás. Néha
elfogy a „só”, az energia, de Istennél lehetséges újra feltöltődni.
Gondoljuk végig, mivel jár a
verseny! Az izomláz, a sérülés, a terhelés, a fizikai és lelki nyomás is
része a küzdelemnek. Nem fér bele minden az életünkbe, ha győzni akarunk: van,
amitől meg kell szabadulnunk. „Megsanyargatni magunkat”, lemondani sokszor
nehezebb, mint maga a verseny. Mi segít ebben? Nem az, ha valaki ránk szól,
hanem az, ha a célra nézünk.
Soha ne adjuk fel! Ha
vesztésre állunk, akkor se. Győztes csapathoz tartozunk, legyünk rá büszkék!
Legyen erős az identitásunk, és ne cseréljük fel a fehér ruhát, amely ennek a
jelképe. Ez a viselet ritka, ki fogunk tűnni, de érdemes felvállalni. Találjuk
meg a saját pályánkat, tartsunk ki, és győzzünk ott!