Jakab cselekvésre bátorít a levelében. Mégis, ez a levél nem
csak felszólítások gyűjteménye. A kulcsfogalmak a befogadás és a cselekvés.
A hívő élet alapvető feltétele az ige befogadása. Ahhoz,
hogy az ige megragadjon, időt, figyelmet kell szánni a befogadására. A Jakab
által említett „oltás” a növények beoltásához hasonlatos, amely időigényes
feladat. Olvassuk az igét mindenáron, külön ok nélkül is! Ez adja meg a
hátterét annak, hogy aztán cselekvővé válhasson hitünk.
A cselekvés és befogadás alapelvére példa Mózes élete, Mária
és Márta esete, az ora et labora jelmondata, az úrvacsora gyakorlata,
sőt a tanulás és munka mindennapi összefüggése is.
Gyakorlati tanácsok: amit befogadtál, ne felejtsd el, és ne
halogass!
A szabadság tökéletes törvénye maga Jézus. Ha Jézus által, a
belé vetett hit miatt cselekszel, boldoggá fog tenni a cselekedeted.
Pál
és Szilász börtönbe kerül, a kivégzésükre várnak. Ebben a kilátástalan
helyzetben, a környezetük füle hallatára kezdenek el énekelni, hálát adni,
dicsérni Istent. Nem tudjuk, mit énekeltek, de – mivel Pál kiválóan ismerte az
Írásokat – elképzelhető, hogy valamelyik zsoltárt. Talán a 103. zsoltárt,
mellyel Isten tetteire, szeretetére, irgalmára emlékeztek, bizonyságot téve
rabtársaiknak is. Az Istentől jövő békesség, nyugalom és hála bármilyen
körülmények között betölthet bennünket is, amikor szívünk mélyén megszületik a
bizonyosság: Isten szeret minket.
Sok
ötletünk van arra, hogyan éljük az életünket, hogyan készüljünk fel a
szolgálatra, és hogyan végezzük azt. Nem kell azonban magunkra hagyatkoznunk,
hiszen Jézus pontosan megmutatta a módját: nem volt kevély, alázattal állt be a
bűnösök közé, mindenkihez szólt, és szelíden hívta őket a megtérésre, mindig
készen állt arra, hogy segítsen a nyomorultakon. Noha Istenként volt jelen az
emberi világban, emberként élte mindennapjait. Nem akart kitűnni az emberek
közül, egy volt köztük és velük, így tudta mindenkivel megosztani az örömhírt.
Gyermekként engedelmesen követte szüleit, nem türelmetlenkedett, nem indult el
idő előtt. Isten volt születésétől fogva, mégis alázattal ment végig a
szolgálatához vezető úton. Nekünk is így kell tennünk: legyünk ott, ahová
szolgálatunk szól, s vegyük észre, hogy a különböző helyről elhívott emberek
eltérő élethelyzetei, foglalkozásai, talentumai jó szolgálati lehetőségeket
kínálnak. Ha pedig Isten beleenged minket helyzetekbe, tegyük meg, amit abban a
helyzetben elvárnak tőlünk mint keresztényektől, még akkor is, ha nem
készültünk rá, vagy nincs hozzá kedvünk.
Álljunk
be Jézus útjára, hiszen Isten gyönyörködni akar bennünk, gyermekeiben!
"Erre
így szólt az Úr: Ha megtérsz, megengedem, hogy újból szolgálatomba állj. Ha
értékes dolgokat beszélsz értéktelenek helyett, akkor szószólóm lehetsz. Nekik
kell hozzád térniük, nem neked hozzájuk." Jeremiás 15:19
Helyreállítani csak azt lehet, ami valamikor jó volt, de
az idő során elromlott. A helyreállítás az eredeti állapot visszaállítása. A
mai, fogyasztói társadalom embere azonban inkább lecserél, mint megjavít.
Isten nem dobja ki, ami tönkrement: “A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja
ki” (Ézsaiás 42:3). Ha életünk helyreállításért kiállt, Isten várja, hogy
Hozzá menjünk, kérjünk Tőle segítséget. Ő kész kijavítani, ami elromlott, és
kárpótlást is ígér az eltékozolt évekért, nyomorúságokért! Sőt, amikor Isten állít helyre,
messze nem az eredeti állapotot állítja vissza, hanem annál sokkal többet is
ad!
Isten nemcsak
helyre-, hanem a helyünkre is állít! Oda, ahová tervezett bennünket, ahol
keresni fog, amikor használni akar. Minderre saját
erőnkből nem vagyunk képesek!
A
helyreállás jelenthet gyógyulást, szabadulást is. A gyógyult, megszabadult
lélek önként szolgálja szabadítóját. A szolgálat pedig nem kötelesség, hanem
kiváltság: szívünk válasza Isten mérhetetlen kegyelmére.
A felvidékről származó, református gyülekezetben felnővő
testvérnő Észak-Németországban kezdett bibliaiskolába járni. Az itt szerzett
tapasztalatok birtokában indult Malawiba külmisszióba 2017-ben, ahová a Magyarországi
Református Egyház bocsátotta ki a Liebenzelli Misszió segítségével.
Afrikában az állam nem támogatja az árvákat, őket
a keresztények karolják fel. Isten elhívása Szilvia számára az árvák felé való
szolgálat – az igének engedelmeskedve: „Tiszta és szeplőtlen kegyesség az
Isten és Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket…”(Jakab 1,27)
A misszió célja, hogy a gyermekek reményteljes
jövőhöz jussanak azáltal, hogy megismerik az Urat mint személyes Megváltójukat.
Emellett támogatják tanulmányaikat, ruházkodásukat, egészségügyi ellátásukat és
mindennapi étkeztetésüket is. A foglalkozások során lehetőség van
felzárkóztatásra, korrepetálásra és szakmai képzésre egyaránt.
A misszió fontosnak tartja, hogy helyi tanítókat
is képezzen, hisz „az aratnivaló sok, de a munkás kevés” (Máté 9,37).
Mert ahogyan a test egy, bár sok tagja van, de a test
valamennyi tagja, noha sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is. Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté
kereszteltettünk, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és
mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg. Mert a test sem egy tagból áll, hanem sokból. Ha ezt mondaná a láb: „Mivel nem vagyok kéz, nem vagyok a
test része”, vajon azért nem a test része-e? És ha ezt mondaná a fül: „Mivel nem vagyok szem, nem vagyok a
test része”, vajon azért nem a test része-e? Ha a test csupa szem, hol lenne a hallás? Ha az egész test
hallás, hol lenne a szaglás? Márpedig Isten rendezte el a tagokat a testben,
egyenként mindegyiket, ahogyan akarta. Ha pedig valamennyi egy tag volna, hol volna a
test? Így bár sok tagja van, mégis egy a test. Nem mondhatja a szem a kéznek: „Nincs rád szükségem”, vagy a
fej a lábaknak: „Nincs rátok szükségem!” Ellenkezőleg: a test gyengébbnek látszó tagjai
nagyon is szükségesek, és amelyeket a test kevésbé nemes tagjainak
tartunk, azokat nagyobb tisztességgel vesszük körül, és amelyek ékesség
nélküliek, azok nagyobb megbecsülésben részesülnek: a becseseknek azonban nincs erre szükségük. Isten
szerkesztette így a testet egybe: az alacsonyabb rendűnek nagyobb tisztességet
adva, hogy ne legyen meghasonlás a testben, hanem kölcsönösen
gondoskodjanak egymásról a tagok. És így ha szenved az egyik tag, vele együtt
szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül
valamennyi. Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai. 1Kor 12,12–27
A korinthusi
gyülekezetben széthúzás volt, egyesek magasabb rendűnek tartottak bizonyos
ajándékokat, szolgálati területeket.
A
gyülekezetet a testhez hasonlítja Pál. Nagyon érzékletes a kép: vannak látható
és nem látható testrészek, melyek mindegyike fontos, sőt sokszor a kívülről nem
láthatók azok, amelyek nélkül nem élhetne a test. Míg a test éltetője a vér,
mely minden taggal kapcsolatban van – a gyülekezet éltető ereje a Szentlélek,
mely szintén láthatatlan.
Ha a
létfontosságú testrészek, szervek nem részesülnek kellő figyelemben, netán a
láthatókra (például az izmokra) túl nagy hangsúlyt fektetünk a többi rovására,
akkor a test megbetegszik, deformálódik. A gyülekezet is csak akkor képes az
egészséges működésre, ha odafigyel minden tagjára - a kevésbé látványos
feladatokat végzőkre is - és egységben, közösségként tölti be a küldetését.
Jöjjetek énhozzám
mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok
nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd
vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám
jó, és az én terhem könnyű. (Máté 11:28-30)
Jézus meghívása mindenki
számára szól! Megszólítja a távollevőket, akik talán nem is tudják, hogy
elveszettek, de megfáradtak és terheltek. És éppígy szól a hívőkhöz is, akik
bár Jézus közelében vannak, de a közös igához ezt a távolságot is csökkenteni
kell.
„akik megfáradtatok és meg vagytok
terhelve”
Terheket egyaránt
hordoznak a hívők és a Jézustól távol levők is. Fáradttá tehet a sok munka, de
a céltalan semmittevés szintén terhessé válhat. Vannak, akik az aggódás vagy
akár a reményvesztettség miatt fáradnak meg. Terhes lehet a kegyelem helyett a
törvény alatt élni. A legnagyobb teher azonban a bűn nyomása. (Bűn az is, ha
nem hiszünk Jézusban.)
„és én megnyugvást adok
nektek”
Jézus nem csak kér
tőlünk (hív, hogy jöjjünk), hanem cserébe ad is: megnyugvást.
"Vegyétek magatokra"
Nem ő adja ránk a közös igát, hanem arra
hív, hogy saját szabad akaratunkból vegyük fel.
„az én igámat”
Érthető ez úgy is,
mint a saját tulajdonú igám, amit ráteszek a teherhordóra, de jelentheti
ez azt az igát is, amit én hordok. Jézus igája mindkettőt jelenti.
„tanuljátok meg tőlem,
hogy szelíd vagyok és alázatos szívű”
Bár mindkét tulajdonság a
lelkierőről tesz tanúságot, mégsem szinonimái egymásnak. A szelídségben
visszafogott erő van, az alázatban a szolgáló lelkület ereje. Jézus példát
mutatva kéri, hogy ezeket tanuljuk meg tőle.
"és megnyugvást
találtok lelketeknek"
Jézus hív és ad, nem
pedig követel. Az ő megoldása az öröm forrása: feltételek nélkül jöjj, ahogy
vagy!
„az én igám jó, és az én
terhem könnyű”
Jézus sosem mondta, hogy
nincs teher. Ő azt mondja, hogy a teher vele könnyű, hisz ő jó irányba húzza az
igát. Akkor válik ez fájdalmassá számunkra, ha más irányba tartunk.
A teher tehát valóban
könnyű, ha elhívásunk szerint, az elhívóval együtt élünk.
Sokak számára a
boldogság a bajok hiányát, a testi jólétet jelenti. Isten értelmező szótárában
azonban ez a szó bölcsességet, értelmet és istenfélelmet jelent.
Ha a világ szerinti
értelmezés alapján éljük meg a boldogságot, elég ingatag lesz ez az érzés az
életünkben. Ha azonban az Úr által elgondolt úton keressük, olyan alapokon
nyugszik majd a boldogságunk, amelyek megingathatatlanok.
Az értelmes élet
Krisztus által bennünk van. Ha komolyan vesszük azt, amit Isten felőlünk
tervezett, ezt az életet fogjuk élni. Nem tudatosan, hanem árad majd belőlünk,
azáltal, hogy a szívünk trónján az Úr Jézus ül.
„Ha próbában vagy,
imádkozz! Nem fog örökké tartani. Ha jól megy sorod, imádkozz! Ez sem fog
örökké tartani.” Erre a bölcsességre szeretne megtanítani bennünket Isten. Ez
az igazi istenfélelem, az igazi boldogság.
Ha tehát van vigasztalás
Krisztusban, ha van szeretetből fakadó figyelmeztetés, ha van közösség a
Lélekben, ha van irgalom és könyörület, akkor tegyétek teljessé
örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek,
egyet akarva ugyanarra törekedjetek. Semmit ne tegyetek önzésből,
se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő
Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel,
emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet
adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld
alattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten
dicsőségére. Filippi 2:1-11
A kezdetekkor még nem volt szégyenérzet, nem volt hárítás és
egymásra mutogatás sem tévedéseink, botlásaink nyomán. Aztán valami
megváltozott… Az ember bűnbeesés utáni állapotában Isten az első vigasztaló. Ő
mindent jónak teremtett, amit az ellenség azonban meg akar változtatni.
A helyreállást segítheti a bűn (a tévesztés, tévedés)
felismerése, majd a bűnbánat és a bocsánatkérés.
Istennel a szellemünkön keresztül kommunikálunk (a lélek az
érzelmeinket, gondolkodásunkat, akaratunkat foglalja össze). Szellem nélkül
(testtel, lélekkel) lehet ugyan élni, de nem vagyunk képesek a mennyei dolgokat
felfogni. Isten úgy tervezett minket, hogy az újjászületés (megváltás) által
lehetőségünk van Szellemét befogadni. Ez pedig nem történhet másként, mint a
Jézussal való találkozás által. Ilyenkor helyükre kerülnek a dolgok, fény derül
az igazságra. Ez az igazi helyreállás – amikor már nem vagyunk a szellemi halál
állapotában.
Isten a próbákban nem arra kíváncsi, hogy hol tartunk, hiszen
ő pontosan tudja. Azt akarja, hogy mi is meglássuk, milyen állapotban vagyunk.
Isten – és sajnos a sátán is – tudja, hol vannak gyenge pontjaink. Azonban napi
bukásainkból is mindig van lehetőség helyreállásra. S bár testi és lelki
egészségünk is lényeges, Istennel való szellemi közösségünk fontosabb, mint
testi jólétünk.
A
vámszedők és a bűnösök mindnyájan Jézushoz igyekeztek, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók pedig így zúgolódtak: Ez bűnösöket fogad
magához, és együtt eszik velük. Ő ezt a példázatot mondta
nekik: Azután
így folytatta: Egy embernek volt két fia. A fiatalabb ezt mondta az apjának:
Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét! Ő pedig megosztotta közöttük a
vagyont. Néhány nap múlva a fiatalabb fiú összeszedett mindent,
elköltözött egy távoli vidékre, és ott eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó
életet élt. Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a
vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. Ekkor elment, és elszegődött
annak a vidéknek egyik polgárához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat
legeltetni. Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is,
amit a disznók ettek, de senki sem adott neki. Ekkor
magába szállt, és ezt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben,
én pedig itt éhen halok! Útra kelek, elmegyek apámhoz,
és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná,
mint béreseid közül egy. És útra kelve el is ment az
apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott,
nyakába borult, és megcsókolta őt. A fiú ekkor így szólt hozzá:
Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy
fiadnak nevezzenek. Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a
legszebb ruhát, és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára! Hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És
vigadozni kezdtek. Az
idősebb fiú pedig a mezőn volt, és amikor hazajövet közeledett a házhoz,
hallotta a zenét és a táncot. Előhívott egy szolgát, és
megtudakolta tőle, hogy mi történt. A szolga így felelt: A
testvéred jött meg, és apád levágatta a hízott borjút, mivel egészségben
visszakapta őt. Ekkor az megharagudott, és nem akart bemenni. De az apja
kijött, és kérlelte őt. Ő azonban ezt mondta az
apjának: Látod, hány esztendeje szolgálok neked, soha nem szegtem meg
parancsodat, de te sohasem adtál nekem még egy kecskegidát sem, hogy
mulathassak barátaimmal. Amikor pedig megjött ez a te
fiad, aki parázna nőkkel tékozolta el vagyonodat, levágattad neki a hízott
borjút. Ő azonban ezt mondta neki: Fiam, te mindig velem vagy, és
mindenem a tied. Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt
és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. Lukács
15:1-3; 11-32
Különleges korban élünk, ahol sokszor nehéz
eligazodni. Minden szempontból nagy a káosz körülöttünk. A „nyitott ajtó”
kifejezés hallatán sok gondolat eszünkbe juthat: Nyitva van az ajtó, de ismerjük-e?
Be merünk-e menni rajta? A félig nyitott ajtó félig csukva van? Mi szűrődik ki
onnan? Hívogató-e?
Az egyik, talán legszemléletesebb tanítás a Bibliában
a tékozló fiú története, ahol az atya előre kiadta fia örökségét. Nem
kérdőjelezte meg, hogy fia mit akar tenni. Nem korlátozta, és nem is
kárhoztatta. Mennyei Atyánk épp így bánik velünk, szabad akaratot ad, nem
erőltet ránk semmit.
Akárcsak a történetbeli atya, Isten is szüntelen
kémleli az utat, vajon megpillant-e bennünket közeledni. Nyitott ajtóval vár, s
bár lehet, hogy át kell lépnünk a szégyen küszöbét, a kegyelem segít
büszkeségünket levetve belépni Isten jelenlétébe. Szembenézni az Atyával pedig
maga a reménység a helyreállásra.
Isten mindent tud rólunk, mégis szeretné, ha mi magunk
mondanánk el neki szívünk minden titkát. Olyan szeretet van benne, mely által
mindig van lehetőség hozzá hazatérni. A nyitott ajtó pedig nem más, mint Jézus
áldozata.
Mivel még nem teljesedett be az ő nyugalmába való bemenetel ígérete,
gondosan ügyeljünk arra, hogy közülünk senki le ne maradjon erről. Mert nekünk is hirdették az evangéliumot, mint azoknak is; de nekik nem
használt a hirdetett ige, mivel nem párosult hittel azokban, akik hallgatták. Mi, akik hiszünk, bemegyünk abba a nyugalomba, amint megmondta Isten:
„Ezért megesküdtem haragomban, hogy nem mennek be az én nyugalmam helyére.”
Jóllehet munkái készen voltak a világ teremtése óta, és valahol így szól az Írás a hetedik napról: „És megnyugodott Isten a
hetedik napon minden munkája után.” Itt viszont ezt mondja: „Nem
mennek be az én nyugalmam helyére.” Mivel tehát még várható, hogy
némelyek bemennek abba, és akiknek előbb hirdették az evangéliumot, nem mentek
be engedetlenségük miatt, egy napot ismét „mának” jelöl
ki. Dávid által hosszú idő múlva így szól, ahogyan előbb is mondtuk: „Ma, ha az
ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket!” Mert ha Józsué bevitte volna őket a nyugalom helyére, nem szólna azután
egy másik napról. A szombati nyugalom tehát még ezután vár Isten népére. Aki ugyanis bement Isten nyugalmába, maga is megnyugodott a munkáitól,
mint Isten is a magáétól. Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugalomba, hogy senki el ne
essék az ehhez hasonló engedetlenség következtében. Zsidók 4,1–11
Hogy tudok nyugodt maradni, amikor
szembesülök a törékenységemmel, sikertelenségemmel? Egyáltalán, ha nincs bennem
minden körülmények között nyugalom, az azt jelenti, hogy nem vagyok jó
keresztény?
Nyugtalanító élethelyzetek
bárkit utolérhetnek. Nem az a nyugalom, amikor nem veszek tudomást a
külvilágról, hanem egy mély bizalom Istenben, meggyőződés az ő hatalmáról és az
irántam való szeretetéről. A nyugalom ezen felül egy emberileg
megmagyarázhatatlan, a Szent Szellemtől jövő kijelentés bennem arról, hogy
Isten szeret.
Hogy lelhetjük meg ezt a
nyugalmat?
-Ne zúgolódj!
-Ne tagadd meg Isten csodatevő hatalmát!
-Ne engedd, hogy a hit helyett a hitetlenség nőjön
fel a szívedben!
-Ne a haragod vezessen!
-Lépd át a szégyen küszöbét!
-Ne a magad erejében bízz!
Négy jó tanács: jöjj Jézushoz,
tanulj tőle, imádkozz, énekelj Istennek!
Péter és
János felment a templomba a délutáni imádkozás idejére, három órára. Arra
vittek egy születése óta sánta férfit, akit mindennap letettek a templomnak
abba a kapujába, amelyet Ékes-kapunak hívtak, hogy alamizsnát kérjen a
templomba menőktől. Amikor meglátta, hogy Péter és János be akar menni a
templomba, alamizsnát kért tőlük. Péter pedig Jánossal együtt rátekintett,
és azt mondta: Nézz ránk! Ő felnézett rájuk, remélve, hogy kap tőlük
valamit. Péter így szólt hozzá: Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van,
azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel, és járj! És
jobb kezénél fogva felemelte, annak pedig azonnal megerősödött a lába és a
bokája, felugrott, talpra állt, és járt. Bement velük a templomba is,
járkált, ugrándozott, és dicsérte az Istent. Látta őt az egész nép, amint
járkál, és dicséri az Istent. Felismerték, hogy ő az, aki alamizsnáért
szokott ülni a templom Ékes-kapujában. És félelemmel telve csodálkoztak azon,
ami vele történt.
Mivel ez az ember feltartóztatta Pétert és Jánost, az
egész nép megdöbbenve futott hozzájuk az úgynevezett Salamon-csarnokba. Amikor
Péter ezt látta, így szólt a néphez: Izráelita férfiak, miért csodálkoztok
ezen? Miért néztek úgy ránk, mintha saját erőnkkel vagy kegyességünkkel értük
volna el, hogy ő járjon? Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi atyáink
Istene megdicsőítette Szolgáját, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok, és
megtagadtatok Pilátus színe előtt, pedig az úgy döntött, hogy elbocsátja
őt. De ti a Szentet és Igazat megtagadtátok, és azt kértétek, hogy egy
gyilkost bocsásson szabadon a kedvetekért, az élet fejedelmét pedig
megöltétek. Őt Isten feltámasztotta a halálból, aminek mi tanúi vagyunk. Az
ő nevébe vetett hitért erősítette meg Jézus neve ezt az embert, akit itt láttok
és ismertek, és a tőle való hit adta vissza neki a teljes egészségét
mindnyájatok szeme láttára. Most már tudom, testvéreim, hogy
tudatlanságból cselekedtetek, mint a ti elöljáróitok is. De Isten így
teljesítette be azt, amit minden prófétája által előre megmondott, hogy az ő
Krisztusa szenvedni fog. Tartsatok tehát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy
eltöröltessenek a ti bűneitek;
Nap
mint nap kerülhetünk extrém vagy épp igazságtalan helyzetbe, mikor nem
maradhatunk csendben, amikor fel kell vállalnunk hitünket, szólnunk kell az
evangéliumot. Hisz parancsot is erre kaptunk: „menjetek el tehát, tegyetek
tanítvánnyá minden népet” (Máté 28:19).Bár nem minden szükségben
levő fogadja el segítségünket, az elutasítás vagy a kudarc nem változtat
küldetésünkön.
Sokszor
előfordul, hogy nem annak
vagyunk birtokában, amit kérnek tőlünk. Pedig az embereknek a bizonyságra
nagyobb szükségük van, mint az alamizsnára. Nem arra
van elhívásunk, hogy etessük az embereket, hanem az evangélium hirdetésére.
Merjünk bizonyságot tenni azzal, amink van – akár a munkaeszközeinkkel is!
Merjünk bizonyságot tenni, amikor csak számonkérik rajtunk hitünket! A
személyes bizonyságtétel megdöbbentő!
Legyen
bátorságunk elmondani, hogy mindenért Istené a dicsőség. Legyen mindennap bennünk a bizonyságtevés készsége! „Aranyom,
ezüstöm nincs, de amim van, azt adom neked!” Ne sajnáljuk az időt, hogy
embereknek bizonyságot tegyünk. Néha azzal aratjuk a legnagyobb sikert, ha nem
a szokásos módon „dolgozunk”.
Jézus
látványosan, nyilvánosan halt meg értünk, nekünk sem szabad véka alá rejtenünk
hitünket: látványosan, nyilvánosan kell őt felvállalnunk!
Ezért tehát még jobban kell figyelnünk a
hallottakra, hogy valamiképpen el ne sodródjunk. Mert ha az angyalok által hirdetett ige olyan erős volt, hogy minden
törvényszegés és engedetlenség megkapta igazságos büntetését, akkor hogyan menekülünk meg mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel,
amelyet az Úr hirdetett először? Azok pedig, akik hallották, megerősítették ezt
számunkra, Isten pedig velük együtt tett bizonyságot jelekkel és
csodákkal, sokféle erővel és a Szentlélek ajándékaival, amelyeket akarata
szerint osztott szét. Zsidók 2,1–4
A Zsidókhoz írt levél 2. fejezetét figyelemfelhívással kezdi
a szerző. Azzal okolja meg, miért fontos, hogy figyeljünk Krisztusra, mert
különben könnyen elsodródunk.
A figyelem ma fontos téma. Sokan igyekeznek megszerezni.
Hasznos tudni, hogy a megszerzett tudásunk befolyásolja, mire figyelünk.
Például ha gyarapítjuk a Biblia történeti és földrajzi hátterével kapcsolatos
tudásunkat, akkor azt olvasva több részletet tudunk észrevenni, és több új felismerésre
juthatunk.
A textus kulcsfogalma az üdvösség. Ez összetett bibliai
fogalom. Újra és újra meg kell értenünk. Az üdvösség két oldala az, hogy
kegyelemből és hit által van üdvösségünk. A kegyelem az isteni, a hit az emberi
oldal. Mindkettő fontos, együttműködnek. A megváltásnak van múltbeli, jelenlegi
és jövőbeli szakasza. Akit Isten megváltott, megváltotta a bűn büntetésétől,
megváltja a bűn gyakorlásától, és meg fogja váltani a bűn jelenlététől. A
múltra vonatkozót elhihetjük, a jelenre vonatkozót gyakorolhatjuk, a jövőre
vonatkozóban pedig bátran reménykedhetünk.
Figyeljünk az igére, és törődjünk az üdvösségünkkel!
Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra. I. Thesszalónika 5:16-18
Ez nem csupán három ajánlás, hanem egy az egyben vonatkozik rájuk az utolsó félmondat: "mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra".
Akikkel valami nagyon jó, vagy nagyon rossz dolog történt, azoknak könnyű hálát adni vagy szüntelenül imádkozni, mert úgy érzik, van miért. De vannakidőszakok, mikor azt kell mondanunk, hogy most nincs minek örüljek, nincs miért hálát adni, de még csak imádkozni se nagyon van kedvem, mert nem történt velem semmi.
Egy betegségből felgyógyuló embernél nagyon is jó, és jogos, hogy örülünk a gyógyulás folyamatának, vagy, hogy imádkozunk balesetet szenvedett embertársainkért. De vajon tudunk-e azért hálát adni, hogy Isten nem engedte, hogy velünk ezek megtörténjenek? Talán mi jobbak vagyunk, vagy ők rosszabbak nálunk, hogy velük ilyen „csapás” megtörtént, velünk meg nem? Ez nem más, mint KEGYELEM! Nem tehetünk hozzá semmit, de hálásak lehetünk, hálásnak kell lennünk érte!
Tanuljuk meg értékelni, ha semmi különös nem történik velünk! Tanuljunk meg örülni, hálát adni a semmiért! Imádkozzunk szüntelenül azért, hogy ilyen „semmikülönös” napjaink lehessenek, mikor hálát adhatunk Istennek a KEGYELEMÉRT! Hiszen minden kegyelem: amikor fel tudsz kelni, amikor megszólal a vekker, amikor iskolába mehetsz... ez mind kegyelem, és nem természetes!
Tanulj meg érte hálát adni, minden egyes kisebb, vagy nagyobb dologért - amit eddig teljesen természetesnek vettél, azért is!
Azután
ezt mondta Isten: Legyenek világító testek az égbolton, hogy elválasszák a
nappalt az éjszakától, és jelezzék az ünnepeket, a napokat és az esztendőket, és legyenek világító testekként az égbolton, hogy világítsanak a földre!
És úgy történt. Megalkotta Isten a két nagy világító testet – a nagyobbik
világító testet, hogy uralkodjék nappal, és a kisebbik világító testet, hogy
uralkodjék éjszaka – és a csillagokat. Az égboltra helyezte őket
Isten, hogy világítsanak a földre, és uralkodjanak a nappalon és
az éjszakán, és válasszák el a világosságot a sötétségtől. És látta Isten, hogy
ez jó. Így lett este, és lett reggel: negyedik nap. 1 Mózes 1,14–19
Nem Istennek volt szüksége a napra és a holdra. Azért
teremtette őket, hogy majd a hatodik napon, mikor megteremti az embert, rend legyen
a káosz helyett, legyen idő és tér, amibe a teremtés koronája megérkezik.
A teremtés Isten részéről nem öncélú cselekedet volt,
nem erőfitogtatás és nem is kísérlet, hanem egy terv. A negyedik napon, amikor
megteremtette a napot és a holdat, már gondolt rám és rád – sőt már a nulladik
napon is. Azt akarja, hogy amikor az égre nézünk, akkor ő, a Teremtő jusson
eszünkbe.
Ha a holdat nézzük, gondoljunk Istenre, aki
világosságot ad a sötétben, reményt az életünkben. Ha a napot figyeljük, gondoljunk
Isten szeretetére, amely átmelegíti az életünket.
Nem az ősrobbanás, az evolúció véletlen műve, egy
baleset terméke vagy, hanem Isten nagy tervének a részese. A világmindenséget
azért teremtette, hogy megmutassa, mennyire szeret téged és engem.
Azt mondta egyszer a móábi Ruth Naominak: Hadd menjek
ki a mezőre kalászt szedegetni valaki után, akinek megnyerem a jóindulatát! Naomi
azt felelte neki: Eredj, leányom! El is ment, és kiérve a mezőre
szedegetni kezdett az aratók után. Történetesen az Elímelek nemzetségéből való
Bóáz szántóföldje volt az. Éppen akkor ment ki Bóáz is Betlehemből, és azt mondta
az aratóknak: Az ÚR legyen veletek! Azok így feleltek neki: Áldjon meg az
ÚR! Majd megkérdezte Bóáz attól a legénytől, aki az aratók felügyelője
volt: Ki ez a fiatalasszony? A legény, az aratók felügyelője ezt felelte:
Egy móábi fiatalasszony, aki Naomival tért vissza Móáb mezejéről. Azt
kérte, hogy hadd szedegessen és gyűjtögessen a kévék között az aratók után. Így
jött ide, és talpon van reggeltől mostanáig; alig pihent egy keveset. Bóáz ekkor azt mondta Ruthnak: Hallgass ide, leányom!
Ne menj te más mezőre szedegetni, ne is menj innen máshová, hanem maradj csak a
szolgálóleányaim nyomában! Tartsd szemmel a mezőt, mikor hol aratnak, és
haladj az asszonyok után! Megparancsoltam a szolgáknak, hogy ne bántsanak
téged, és ha megszomjazol, menj az edényekhez, és igyál abból, amiből a szolgák
merítenek. Ruth arcra borult, a földig hajolt, és ezt
mondta Bóáznak: Hogyan nyerhettem el jóindulatodat, hogy pártfogásodba vettél?
Hiszen én idegen vagyok! Bóáz így válaszolt neki: Elbeszélték nekem részletesen
mindazt, amit anyósodért tettél férjed halála után: hogyan hagytad el apádat,
anyádat, szülőföldedet, és hogyan jöttél el egy olyan nép közé, amelyet azelőtt
nem is ismertél. Fizessen meg tetteidért az ÚR, legyen bőséges jutalmad az
ÚRtól, Izráel Istenétől, akinek a szárnyai alá jöttél oltalmat keresni. Ruth
pedig ezt mondta: Milyen jóindulatú vagy hozzám, uram! Megvigasztaltál engem,
és szívélyesen beszéltél velem, pedig én még csak a szolgálóleányaid közé sem
tartozom! Ruth 2,2-13
Az előzményekben (1. fejezet), Naomi férjével, Elimelekkel és két fiával
egy nagy éhínség idején elhagyják Izrael földjét, és a szomszédos Moáb mezején
remélnek boldogulást. Úgy tűnik, nem hitbéli lépés volt ez részükről. Nem jó
tanácsadó, ha anyagi szempontok vezérelnek döntéseinkben.
Az idegen földön Naomi megözvegyül, és 2 fiát is elveszíti. Elhatározta,
hogy hazatér Izraelbe. Az egyik menye, Ruth vele tartott, és szeretetéről
biztosítva támogatta őt.
Boáz (Naomi rokona, egy jómódú ember Elímelek nemzetségéből) és Ruth
kapcsolata kiábrázolja az evangéliumot, ahogyan a kegyelem által új életet,
reményt kap az elveszett.
Látszólag hétköznapi eseményekről szól a könyv: vándorlás, munka,
otthonkeresés, házasság. De tulajdonképpen ezekből áll az életünk. Tanuljuk meg
Ruth-tól, hogyan lehetséges Isten jóindulatát, kegyelmét megélnünk és tovább
sugároznunk a hétköznapjaink során.
Ezért tehát … tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. (Zsidók 12:1)
A Jelenések könyve vigasztalásul íratott az Istenfélőknek egy olyan időszakban, amikor császári önkényuralom volt. A Krisztusban hívőket kivégezték, száműzték és bármit megtehettek velük.
A könyv a hét kis ázsiai gyülekezetnek címzett. Ezekben a gyülekezetekben különböző problémák merültek fel úgy, mint közöny, erkölcstelenség, bűn eltűrése, megfáradás, félelem.
Összehasonlítva mai helyzetünkkel és gyülekezeteink állapotával, illetve a körülöttünk lévő világgal, sok a hasonlóság. Ebben az összefüggésben adta, és adja Isten az ígéreteket, hogy "aki győz" milyen áldások várnak rá.
A szövegből úgy tűnhet, egyedül kell harcolnunk. De Krisztus mennybemenetelekor azzal bátorította követőit, hogy Ő már legyőzte a világot, és neki adatott minden hatalom mennyen és földön.
Ha Ő győzött, akkor miért kell nekünk harcolnunk? Izraelnek Isten megmondta, hogy nekik adja az ígéret földjét, mégis nekik is harcolniuk kellett, hogy el is foglalhassák azt. Nekünk is hasonló a helyzetünk.
Pál az előttünk lévő pályát futóversenyhez hasonlítja, ahol nem csak az győz, aki a célszalagot először érinti, hanem mindazok, akik futásuk során megtanulnak célra tartani, részcélokat kitűzni, kitartani, felkészülni, frissíteni és átlendülni a holtpontokon.
Ezért tehát … tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. (Zsidók 12:1)
Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az,
minden hívőnek üdvösségére, elsőként zsidónak, de görögnek is, mert Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki benne hitből hitbe, ahogyan
meg van írva: „Az igaz ember pedig hitből fog élni.” Róma 1,16–17
A
görög dünamisz szó hatalomból származó, hatalommal teli erőt, valamire való
képességet és erőmegnyilvánulást egyaránt jelent.
Az evangélium ereje Istentől való ajándék, olyan hatalom,
amit ember nem tud létrehozni. Isten ebben megtestesítette, megvalósította és
feláldozta önmagát. Ennek az erőnek és csodának hirdetői vagyunk mi,
keresztények: nagykövetek és nem diplomaták! Képviseljük az örömüzenetet, nem
pedig tárgyalunk róla! Nem emberekkel szemben van küldetésünk, hanem
közbenjárásra vagyunk elhívva.
A dinamit egy hatalmas erő pici helyre tömörítve. Az
evangélium is talán egyszerűnek tűnik, de kirobbanó ereje megrázza, felébreszti
az embert, jelek és csodák követik. A világ erőtlenségnek állítja be, Isten
logikája azonban más.
„Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által
ér célhoz.” (2Korinthus
12,9)
Az ember erőtlensége ad helyet Istennek, az evangélium
erejének!