A feltámadás üzenetére ma sokféleképpen reagálnak az
emberek. Az evangéliumokban is többféle hozzáállással találkozunk.
Vannak, akik megdöbbennek, mint a Jézus sírját
felkereső asszonyok: nem gondolják, hogy Jézus él, így a találkozás zavarba
hozza őket. Nem ismerik az írásokat, de amit átéltek, azt adják tovább
„félelemmel és örömmel”.
Félelem volt az őrzésre rendelt római katonákban is, amikor eltűnt
a test. Ők is viszik a hírt a véneknek, akik – többféle megfontolásból – a tagadás
mellett döntenek. Az őrök a pénz miatt szintén ezt választják. Ma is sokan
találnak okot arra, hogy az igazság helyett a hazugságot terjesszék.
A gyászoló tanítványok, közöttük az emmausiak hallják a
hírt, de akadályozza őket valami, így csak lassan jut el a szívükbe az
üzenet. Aki maga is látta az üres sírt, annak könnyebb hinnie – ne ítéljük el,
akinek ez nem megy olyan könnyen.
Sokan ismerték a jövendöléseket, zsoltárokat, de nem
ismerték fel az aktuális élethelyzetükben Isten üzenetét. Időnként be kell
csuknunk a szemünket, hogy messzebbre lássunk. Ha körülnézve a kihalt utcákat,
a felfordult világot látjuk, csukjuk be a szemünket, és lássuk meg: van remény!
Vannak kételkedők, akiknek Jézus megengedi, hogy „megérintsék”,
hogy olyan dolgokat érzékeljenek, amelyek túlmutatnak a fizikai világon.
Bárhogy közeledünk is hozzá, Jézus szeretettel reagál minden találkozáskor, így a hitetlenségből hit támad.