Nebukadneccar király csináltatott
egy hatvan könyök magas és hat könyök széles aranyszobrot. Fölállíttatta azt a
Dúrá völgyében, Babilon városában. Azután összehívatta Nebukadneccar király a kormányzókat, az
elöljárókat, a helytartókat, a tanácsosokat, a kincstárnokokat, a bírákat, a
rendőrparancsnokokat és a tartományok tisztviselőit, hogy jöjjenek el a szobor
felavatására, amelyet Nebukadneccar király felállíttatott. Akkor összegyűltek a
kormányzók, az elöljárók, a helytartók, a tanácsosok, a kincstárnokok, a bírák,
a rendőrparancsnokok és a tartományok tisztviselői a szobor felavatására,
amelyet Nebukadneccar király felállíttatott, és odaálltak a szobor elé, amelyet
Nebukadneccar felállíttatott. A hírnök pedig hangos szóval kihirdette: Megparancsoljuk
nektek, különböző nyelvű népek és nemzetek, hogy amint meghalljátok a kürt, síp, citera, hárfa, lant,
duda és mindenféle hangszer hangját, boruljatok le, és hódoljatok az
aranyszobor előtt, amelyet Nebukadneccar király felállíttatott! Ha pedig valaki nem borul le,
és nem hódol előtte, azt azon nyomban bedobják az izzó tüzes kemencébe! Amikor tehát a különböző
nyelvű népek és nemzetek meghallották a kürt, síp, citera, hárfa, lant és
mindenféle hangszer hangját, leborultak, és hódoltak az aranyszobor előtt,
amelyet Nebukadneccar király felállíttatott. Ekkor azonban káldeus férfiak
álltak elő, és bevádolták a zsidókat. Így beszéltek Nebukadneccar királyhoz: Király, örökké élj! Te, ó, király,
megparancsoltad, hogy minden ember, aki meghallja a kürt, síp, citera, hárfa,
lant, duda és mindenféle hangszer hangját, boruljon le, és hódoljon az
aranyszobor előtt; ha pedig valaki nem borul le, és nem hódol előtte, azt dobják be az izzó
tüzes kemencébe. Vannak itt zsidó férfiak, Sadrak, Mésak és Abédnegó, akiket Babilon
városában állítottál szolgálatba, ezek a férfiak semmibe sem vesznek téged, ó,
király, nem tisztelik isteneidet, és nem hódolnak az aranyszobor előtt, amelyet
felállíttattál. Ekkor Nebukadneccar haragra gerjedve megparancsolta, hogy vezessék elő
Sadrakot, Mésakot és Abédnegót. Oda is vezették ezeket a férfiakat a király
elé. Nebukadneccar ezt kérdezte tőlük: Sadrak, Mésak és Abédnegó! Igaz-e, hogy
ti nem tisztelitek isteneimet, és nem hódoltok az aranyszobor előtt, amelyet
felállíttattam? Készek vagytok-e most, ha meghalljátok a kürt, síp, citera, hárfa, lant,
duda és mindenféle hangszer hangját, leborulni és hódolni a szobor előtt,
amelyet csináltattam? Mert ha nem hódoltok, azon nyomban bedobnak benneteket az
izzó tüzes kemencébe. És van-e olyan Isten, aki az én kezemből ki tud
szabadítani benneteket? Sadrak, Mésak és Abédnegó így válaszolt a királynak: Ó,
Nebukadneccar! Nem szükséges, hogy erre bármit is feleljünk. Van nekünk Istenünk, akit mi
tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud
szabadítani a te kezedből is, ó, király! De ha nem tenné is, tudd meg, ó király, hogy mi a te
isteneidet nem tiszteljük, és nem hódolunk az aranyszobor előtt, amelyet
felállíttattál! Ekkor Nebukadneccart úgy elöntötte a harag Sadrak, Mésak és Abédnegó
miatt, hogy még az arca is eltorzult. Meghagyta, hogy hétszerte jobban fűtsék
be a kemencét, mint ahogyan be szokták fűteni. Azután megparancsolta
hadserege legerősebb vitézeinek, hogy kötözzék meg Sadrakot, Mésakot és
Abédnegót, és dobják be őket az izzó tüzes kemencébe. Megkötözték tehát ezeket a
férfiakat, és úgy, ahogy fel voltak öltözve, nadrágostul, alsóruhástul és
süvegestül, bedobták őket az izzó tüzes kemencébe. Mivel a király szigorú
parancsára a kemencét roppantul befűtötték, a lángoló tűz megölte azokat az
embereket, akik Sadrakot, Mésakot és Abédnegót odahurcolták. A három férfi, Sadrak, Mésak
és Abédnegó pedig megkötözve az izzó tüzes kemencébe esett. Nebukadneccar király azonban
megdöbbent, sietve fölkelt, és ezt kérdezte udvari embereitől: Nem három férfit
dobtunk megkötözve a tűzbe? Azok így válaszoltak a királynak: Valóban úgy van,
ó, király! Ő azonban így szólt: Én mégis négy férfit látok szabadon járni a tűzben,
és nincs rajtuk semmi sérülés. A negyedik pedig olyannak látszik, mint valami
isten. Ekkor Nebukadneccar király odament az izzó tüzes kemence ajtajához, és így
szólt: Sadrak, Mésak és Abédnegó, szolgái a felséges Istennek! Jertek ki,
jöjjetek ide! És kijött Sadrak, Mésak és Abédnegó a tűzből. Az összegyűlt kormányzók,
elöljárók, helytartók és a király udvari emberei pedig látták, hogy ezeknek a
férfiaknak semmit sem ártott a tűz, a hajuk szála sem perzselődött meg, a
ruhájuk sem égett meg, sőt még a füst szaga sem járta át őket. Nebukadneccar ekkor így szólt:
Áldott legyen a Sadrak, Mésak és Abédnegó Istene, mert elküldötte angyalát, és
kiszabadította szolgáit, akik benne bíztak. Még a király parancsát is
megszegték, és kockára tették az életüket, de a maguk Istenén kívül nem
tiszteltek egy istent sem, és nem hódoltak előttük. Megparancsolom azért, hogy aki
nem tiszteli Sadrak, Mésak és Abédnegó Istenét, azt vágják darabokra, bármilyen
nyelvű népből vagy nemzetből való is, házát pedig tegyék szemétdombbá! Mert
nincs más isten, aki így meg tud szabadítani. Azután a király megerősítette
tisztségében Sadrakot, Mésakot és Abédnegót Babilon városában.
Dániel 3, 1–30
A tűzbe
vetett férfiak története nem a kemencében kezdődik. Isten nevelte ki őket, hogy
majd helyt állhassanak, amikor szükség lesz rá. Igaz emberek igaz döntés miatt
kerültek a tűzbe, mert nem azt tették, amit a király a hírnökein keresztül
parancsolt. Ma a tömegkommunikációs eszközök közlik, mit kell tennünk, mit vár
el a korszellem.
Ha
meghajolnának a király parancsa szerint, vége lenne a próbának – de vége lenne
a lehetőségnek is, amit a próba rejtett. Ők kitartanak, és erre csak az képes,
aki tudja, hogy Isten vezeti majd át a nehézségen. Aki tudja, hogy nem azért
került tűzbe, hogy a hite, az elhívása, a személyisége a lángok martaléka
legyen, hanem azért, hogy formálhatóbbá, tisztábbá, értékesebbé váljon.
A próba
mindig hitkrízis is: hol van Isten, miért engedi ezt? A legnehezebb, ha nem
tudom biztosan, hogy Isten vitt-e bele, és hogy sértetlenül kikerülök-e belőle.
Bukott világban élünk, Isten nem avatkozik be mindig, de velünk jön. Egyetlen
lehetőségünk van: rá nézni, mert „van nekünk Istenünk, akit mi
tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes
kemencéből”, van rá hatalma. De szuverén úr, így „ha nem tenné is”, akkor is
tudom, hogy kiben hiszek, és hogy nem vagyok egyedül. Hitben járunk, nem
látásban (ezért vagyunk „hívők”, nem pedig „látók”). Nem tart meg a nehézségek
között az a hit, amely a láthatókra vagy az érzéseinkre épül, csak az a hit tart
meg, melynek alapja az ige, az ígéretek. A kemencében ismerjük meg igazán
Istent, ott válnak valósággá az ígéretek, ott kerülnek le rólunk a kötelek.
Vagy a
környezetünk befolyásol minket, vagy mi leszünk hatással a környezetünkre.
Lehet, hogy egyes döntéseinkkel hátrányos helyzetbe kerülünk, de környezetünk figyel
minket, hogyan reagálunk ilyenkor. Nagyobb a befolyásunk, mint hisszük: rajtunk
keresztül láthatják meg Istent.
Isten számára
a legnagyobb érték a lelkünk, óriási árat fizetett érte, így nem fog minket
veszni hagyni a tűzben.