„Ábrahám
élemedett korú, öreg ember lett, és az ÚR mindennel megáldotta Ábrahámot. Egyszer azt mondta Ábrahám
háza öreg szolgájának, aki mindenét kezelte: Tedd a kezedet a csípőm alá, hadd eskesselek meg az ÚRra,
az ég és föld Istenére, hogy fiamnak nem a kánaániak leányai közül hozol
feleséget, akik között lakom, hanem elmész hazámba, a rokonságomhoz, és onnan hozol
feleséget a fiamnak, Izsáknak! De a szolga ezt mondta neki: Hátha az a leány nem akar
követni engem erre a földre? Akkor visszavigyem a fiadat arra a földre, ahonnan
eljöttél? Ábrahám így válaszolt neki: Őrizkedj attól, hogy oda visszavidd a fiamat! Az ÚR, az ég Istene, aki
kihozott engem atyám házából és rokonságom földjéről, aki beszélt velem, és így
esküdött meg nekem: A te utódaidnak adom ezt a földet! - Ő elküldi majd
angyalát előtted, hogy onnan hozz a fiamnak feleséget. Ha a leány nem akar követni
téged, akkor mentes leszel a nekem tett eskü alól, de a fiamat nem viheted
vissza oda. Ekkor a szolga odatette kezét urának, Ábrahámnak a csípője alá, és
megesküdött neki erre a dologra. Azután kiválasztott a szolga tíz tevét urának a tevéi közül,
hogy elmenjen, és vitt magával urától mindenféle értékes dolgot. Elindult, és
elment Aram-Naharaimba, Náhór városába. A városon kívül megpihentette a tevéket egy kútnál, estefelé,
amikor az asszonyok vizet meríteni jártak. Akkor ezt mondta: URam, Ábrahámnak, az én uramnak Istene! Adj
eredményt még ma, és mutasd meg hűségedet az én uram, Ábrahám iránt! Ideállok a forrás mellé,
amikor a városbeli leányok kijönnek vizet meríteni. Legyen úgy, hogy ha azt mondom
valamelyik leánynak: Nyújtsd ide a korsódat, hadd igyam! - ő pedig azt mondja:
Igyál, sőt még a tevéidet is megitatom - akkor őt rendelted szolgádnak,
Izsáknak, és ebből tudom meg, hogy megmutattad hűségedet uram iránt! Még be sem fejezte szavait,
máris jött Rebeka, korsóval a vállán. Ő Betúélnak, Milká fiának volt a leánya;
Milká pedig Ábrahám testvérének, Náhórnak volt a felesége. A leány igen szép arcú volt,
hajadon, akinek férfival még nem volt dolga. Lement a forráshoz, megtöltötte a
korsóját, és feljött. Ekkor a szolga odafutott, és azt mondta: Adj nekem egy korty
vizet a korsóból! A leány így felelt: Igyál, uram! És gyorsan levette korsóját a kezébe, és
inni adott neki. Miután eleget adott neki inni, így szólt: Tevéidnek is merítek, míg eleget
nem isznak. Sietve beleöntötte a korsó vizet a vályúba, azután ismét odafutott
meríteni a forráshoz. Így merített valamennyi tevének. Az ember közben némán
figyelte, hogy megtudja, szerencséssé tette-e útját az ÚR, vagy sem. Miután a tevék már eleget
ittak, elővett a férfi egy fél sekel súlyú aranyfüggőt, és a leány kezére való
két karperecet, tíz aranysekel súlyút, és ezt kérdezte: Kinek a leánya vagy? Mondd meg nekem, van-e
számunkra éjszakára hely apád házánál? Ő azt felelte: Betúél leánya vagyok, Milká fiáé, akit ő
Náhórnak szült. Azt is mondta neki: Van nálunk bőven szalma is, abrak is, meg hely is van
éjszakára. Akkor meghajolt az a férfi, leborult az ÚR előtt, és ezt mondta: Áldott az ÚR,
Ábrahámnak, az én uramnak Istene, aki nem vonta meg hűséges szeretetét uramtól!
Az ÚR vezérelt engem ezen az úton az én uram testvérének házához. Ezután elszaladt a leány, és
elmondta anyja háza népének, hogy mi történt. Rebekának pedig volt egy Lábán
nevű bátyja. Ez a Lábán kiszaladt ahhoz az emberhez a forráshoz. Amikor látta a függőt és a
húga kezén levő karpereceket, és meghallotta húgának, Rebekának a beszédét, aki
elmondta, hogy miről beszélt vele az az ember, akkor odament ahhoz az emberhez,
aki még mindig ott állt a tevék mellett a forrásnál, és így szólt: Jöjj be, áldott
embere az ÚRnak, mit állsz idekint? Én már elkészítettem a házat és a tevék
helyét is. A férfi bement a házba, Lábán meg levette a tevékről a szerszámot, adott a
tevéknek szalmát és abrakot; azután vizet hoztak, hogy megmossák a lábát, meg a
vele levő emberek lábát is. Majd ennivalót tettek eléje, de ő így szólt: Nem eszem, amíg
el nem mondom a mondanivalómat! Lábán így szólt: Beszélj! Ő pedig ezt mondta: Ábrahám
szolgája vagyok. Az ÚR igen megáldotta az én uramat, és meggazdagodott. Adott neki juhokat,
szarvasmarhákat, ezüstöt, aranyat, szolgákat, szolgálókat, tevéket és
szamarakat. Uramnak a felesége, Sára, öregkorában szült fiút az én uramnak, aki neki
adta mindenét. Engem pedig így esketett meg az uram: Ne végy fiamnak feleséget a
kánaániak leányai közül, akiknek a földjén lakom, hanem menj el apám házához, az
én nemzetségemhez, és onnan hozz feleséget a fiamnak! S amikor azt mondtam uramnak:
Hátha az a leány nem akar követni engem, akkor így felelt nekem: Az ÚR, akinek a színe előtt járok,
elküldi majd angyalát veled, és szerencséssé teszi utadat, hogy feleséget
hozhass fiamnak az én nemzetségemből, apám házából. Csak akkor mentesülsz a nekem
tett eskü alól, ha elmész az én nemzetségemhez. Ha nem adják neked, akkor is
mentesülsz a nekem tett eskü alól. Amikor ma a forráshoz értem, ezt mondtam: URam, Ábrahámnak,
az én uramnak Istene! Bárcsak szerencséssé tennéd utamat, amelyen járok! Ideállok a forrás mellé.
Legyen úgy, hogy ha azt mondom valamelyik leánynak, aki kijön vizet meríteni:
Adj innom egy kis vizet a korsóból, és az ezt feleli nekem: Igyál, sőt még a tevéidnek is
merítek: az legyen az a leány, akit az ÚR az én uram fiának rendelt. Még be sem fejeztem magamban a
beszédet, máris jött Rebeka, korsóval a vállán, lement a forráshoz, és
merített. Ezt mondtam neki: Adj innom! Ő gyorsan levette a korsóját, és így felelt: Igyál, sőt még a
tevéidet is megitatom. Ittam, és ő a tevéket is megitatta. Azután megkérdeztem tőle:
Kinek a leánya vagy? Ő ezt mondta: Annak a Betúélnak a leánya vagyok, akit
Milká szült Náhórnak. Ekkor a függőt az orrába és a karpereceket a kezére
tettem. Azután meghajoltam, leborultam az ÚR előtt, és áldottam az URat,
Ábrahámnak, az én uramnak Istenét, aki a helyes úton vezérelt engem, hogy az én
uram testvére leányát vigyem el feleségül a fiának. Most azért, ha meg akarjátok
mutatni, hogy szeretitek uramat, és hűek vagytok hozzá, mondjátok meg ezt
nekem! De ha nem, azt is mondjátok meg, mert aszerint fordulok jobbra vagy
balra! Lábán és Betúél így válaszolt: Az ÚRtól indult el ez a dolog, mi nem
mondhatunk neked sem rosszat, sem jót. Itt van Rebeka, vidd, és menj! Legyen urad fiának a felesége,
ahogyan elvégezte az ÚR. Amikor meghallotta Ábrahám szolgája a beszédüket, földre
borult az ÚR előtt. Azután a szolga ezüst és arany ékszereket meg ruhákat vett elő, és
Rebekának adta. Drága ajándékokat adott a bátyjának és az anyjának is. Majd ettek és ittak az
emberekkel együtt, akik vele voltak, és ott töltötték az éjszakát. Amikor
felkeltek reggel, így szólt: Bocsássatok el uramhoz! A leány bátyja és anyja
azonban azt mondta: Hadd maradjon velünk a leány még vagy tíz napig, azután
elmehet! De ő így felelt nekik: Ne tartsatok vissza, hiszen az ÚR szerencséssé
tette utamat. Bocsássatok el, hadd menjek uramhoz! Azok ezt mondták: Hívjuk ide a
leányt, és kérdezzük meg őt magát! Odahívták Rebekát, és azt kérdezték tőle: Elmész-e ezzel az
emberrel? Ő azt felelte: Elmegyek! Elbocsátották tehát húgukat, Rebekát, és a dajkáját, meg
Ábrahám szolgáját embereivel együtt. Megáldották Rebekát, és ezt mondták neki: Húgunk, legyen
utódaid száma ezerszer tízezer! Vegye birtokba utódod ellenségei városát! Azután fölkelt Rebeka és
szolgálói, felültek a tevékre, és követték azt a férfit. Így vitte el a szolga
Rebekát, és elment. Izsák éppen megérkezett a Lahajrói-kúttól, mert a Délvidéken lakott. Estefelé kiment Izsák
imádkozni a mezőre. Amint föltekintett, látta, hogy tevék közelednek. Rebeka is föltekintett, és
meglátta Izsákot. Akkor leszállt a tevéről, és azt kérdezte a szolgától: Ki az a férfi, aki szembe jön
velünk a mezőn? A szolga így felelt: Ő az én uram! Akkor Rebeka fátylat vett
elő, és eltakarta magát. A szolga pedig elbeszélte Izsáknak mindazt, amit végzett. Izsák ekkor bevezette Rebekát
anyjának, Sárának a sátrába, és feleségül vette Rebekát. Izsák megszerette őt,
és megvigasztalódott anyja halála után.”
1Mózes
24;
„Három
óra tájban Jézus hangosan felkiáltott: „Éli, éli, lamá sabaktáni!” azaz: „Én
Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?””
Máté
27:46;
„Közületek
öten százat üldöznek, és százan tízezret üldöznek, és elhullanak ellenségeitek
fegyvereitek által.”
3Mózes
26:8;
„Hogyan
kergethet ezret egy, és hogy űzhet kettő tízezret? Csak úgy, hogy Kősziklájuk
odaadta, az ÚR kiszolgáltatta őket.”
5Mózes
32:30;
„Tanítva
őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek
vagyok minden napon a világ végezetéig.”
Máté
28:20
Isten a teremtéskor
egyetlen teremtményén látta csak, hogy nem tökéletes: az emberen, hiszen
Ádámnak nem volt jó egyedül. Isten ezért társként megteremtette mellé Évát, így
téve teljessé az embert.
Senkinek sem jó egyedül. A tökéletes magányt Krisztus Jézus is fájdalommal élte meg. Amikor a kereszten néhány órára elhagyta az Atya, szívszorítóan kiáltott fel: „Éli, éli, lámá sabaktáni, azaz: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?"
Isten megbonthatatlan kapcsolatban akar velünk lenni, ezért kötött velünk szövetséget.
A Szentlélek általi kapcsolódást éljük meg a gyülekezetben is, amely egyrészt olyan, mint egy nagycsalád, másrészt, mint az emberi test. Nincs olyan szervünk, testrészünk - még a nem feltétlenül létfontosságúnak ítéltek között sem -, amely nélkül hosszútávon teljes életet élhetnénk. Így van ez a közösségben is: mindenkinek megvan a saját helye, szolgálata. Nem kényszerből vagyunk a gyülekezetben, hanem azért, mert megtiszteltetés egymás testvéreinek lenni. Nem kell egymáshoz hasonlítani magunkat, hiszen pl. a szív és a máj sem ugyanaz a szerv, mégis mindegyik nélkülözhetetlen az egész testre tekintve. Mivel a Szentlélek köt minket össze, fontos, hogy házastársunkat is Isten családjából válaszuk ki, így lehet ez a szövetség is szent és Istennek tetsző. Ne felejtsük el azonban, hogy akármilyen társról is legyen szó az életünkben, nem azért kapjuk meg egymást, mert már készen vagyunk! Bízzunk abban, hogy Isten terve jó, s ez a terv a kapcsolatokra nézve is örökkévaló! Társválasztásunk legyen komoly elhatározású, egész életre elkötelezett. Isten áldásai messze túlmutatnak életünkön, gyülekezetünkön. Ő azonban a társunk akar lenni mindig és mindenhol, hiszen országában, tervében mindannyian lényegesek és jelentősek vagyunk!