A feltámadás üzenetére ma sokféleképpen reagálnak az
emberek. Az evangéliumokban is többféle hozzáállással találkozunk.
Vannak, akik megdöbbennek, mint a Jézus sírját
felkereső asszonyok: nem gondolják, hogy Jézus él, így a találkozás zavarba
hozza őket. Nem ismerik az írásokat, de amit átéltek, azt adják tovább
„félelemmel és örömmel”.
Félelem volt az őrzésre rendelt római katonákban is, amikor eltűnt
a test. Ők is viszik a hírt a véneknek, akik – többféle megfontolásból – a tagadás
mellett döntenek. Az őrök a pénz miatt szintén ezt választják. Ma is sokan
találnak okot arra, hogy az igazság helyett a hazugságot terjesszék.
A gyászoló tanítványok, közöttük az emmausiak hallják a
hírt, de akadályozza őket valami, így csak lassan jut el a szívükbe az
üzenet. Aki maga is látta az üres sírt, annak könnyebb hinnie – ne ítéljük el,
akinek ez nem megy olyan könnyen.
Sokan ismerték a jövendöléseket, zsoltárokat, de nem
ismerték fel az aktuális élethelyzetükben Isten üzenetét. Időnként be kell
csuknunk a szemünket, hogy messzebbre lássunk. Ha körülnézve a kihalt utcákat,
a felfordult világot látjuk, csukjuk be a szemünket, és lássuk meg: van remény!
Vannak kételkedők, akiknek Jézus megengedi, hogy „megérintsék”,
hogy olyan dolgokat érzékeljenek, amelyek túlmutatnak a fizikai világon.
Bárhogy közeledünk is hozzá, Jézus szeretettel reagál
minden találkozáskor, így a hitetlenségből hit támad.
A hét első napján pedig kora hajnalban elmentek a sírhoz, és magukkal
vitték az elkészített illatszereket. A követ a sírbolt elől elhengerítve találták, és amikor bementek, nem
találták az Úr Jézus testét. Amikor emiatt tanácstalanul álltak, két férfi lépett melléjük
fénylő ruhában. Majd amikor megrémülve a földre szegezték tekintetüket, azok így szóltak
hozzájuk: „Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadt.
Emlékezzetek vissza, hogyan beszélt nektek, amikor még Galileában volt: az Emberfiának bűnös emberek
kezébe kell adatnia, és megfeszíttetnie, és a harmadik napon feltámadnia.” Ekkor visszaemlékeztek az ő
szavaira, és visszatérve a sírtól, hírül adták mindezt a tizenegynek és a többieknek. A magdalai Mária, Johanna,
valamint a Jakab anyja, Mária és más, velük lévő asszonyok elmondták mindezt az
apostoloknak, de ők üres fecsegésnek tartották ezt a beszédet, és nem hittek nekik. (Péter azonban felkelt,
elfutott a sírhoz, és amikor behajolt, csak a lepedőket látta ott. Erre elment,
és csodálkozott magában a történteken.)
Húsvét vasárnapján Jézus Krisztus feltámadását ünnepeljük, melynek első
szemtanúi azok az asszonyok voltak, akik már a kötelezően megtartandó szombat
előtt előkészítették illatszereiket, hogy Jézusnak megadják a végső
tisztességet. Vasárnap reggel hatalmas teherrel a szívükön, gyászban érkeztek
meg a sírhoz. Amikor meglátták, hogy a sírt lezáró hatalmas kő nincs a helyén,
s Jézus teste sincs a sírban, tanácstalanok voltak. Megjelentek azonban az Úr
angyalai, s ezt kérdezték: Miért keresitek a holtak között az élőt? Ahogy
sokan ma is, ők is keresték a Megváltót, azonban rossz helyen. Isten
megjutalmazza azokat, akik keresik Őt. Határozott felvilágosítást kaptak az
angyalok által: Emlékezzetek vissza: megmondta nektek még Galileában, hogy
az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia és megfeszíttetnie, de a
harmadik napon fel kell támadnia. Isten angyalaemlékezteti őket a
régebbi kijelentésekre, ahogy minket is, amikor tanácstalanokká válunk. Az
üzenet mindig jókor jön, ez Isten titka. Alázattal, nyitott szívvel, hittel
kell fogadni a megoldást, amit kapunk, hiszen aki keresi, követi az Úr Jézust,
az bizonyosan tanúja lesz az Ő munkájának, csodáinak, dicsőségének. Az
asszonyok végtisztességet mentek adni, de Isten más tisztességet adott nekik.
Elsők lehettek, akik meglátták Őt, és elsőként vihették a feltámadás hírét, bár
az apostolok üres fecsegésnek tartották ezt. Mi is járhatunk így, amikor a
Megváltónkról beszélünk, de az már nem a mi felelősségünk, hogy hisznek-e
nekünk. Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy beszéljünk az örömhírről, Jézus
jelenlétéről az életünkben. Noha az apostolok először nem hittek az
asszonyoknak, Péter azonban felkelt, elfutott a sírhoz, és amikor behajolt,
csak a lepedőket látta ott. Erre elment, és csodálkozott magában a történteken.
Nem tudhatjuk, hogy kiben mit indít el a bizonyságtételünk, ne féljünk hát
átadni Isten üzenetét, bátran beszéljünk a Feltámadás tényéről. Örüljünk minden
nap, mert Isten mondja, hogy a mi erősségünk az örömhír! Ez a történet
megtanítja nekünk, hogy keresnünk kell, hiszen a keresés az előfeltétele a
rátalálásnak, a találkozásnak. Jézus Krisztus él, keresd hát Őt!
„Másnap, amikor az ünnepre érkező nagy sokaság meghallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe jön, pálmaágakat fogtak, kivonultak a fogadására, és így kiáltottak: „Hozsánna! Áldott, aki az Úr nevében jön, az Izráel Királya!” Jézus pedig egy szamárcsikóra találva, felült rá, ahogyan meg van írva: „Ne félj, Sion leánya, íme, királyod jön, szamárcsikón ülve.”” Jn 12.12-15, „Azután bement a templomba, és kezdte kiűzni az árusokat, ezt mondva nekik: „Meg van írva: És az én házam imádság háza legyen, ti pedig rablók barlangjává tettétek.” Ezután naponként tanított a templomban. A főpapok, az írástudók a nép vezetőivel azon voltak, hogy elveszítsék.” Lk 19.45-47
A Nagyhét kezdete a Virágvasárnap. Olyan fontos események zajlottak ezen a héten, hogy az evangéliumok 89 részéből 28 rész csak ezzel az egy héttel foglalkozik, s mind a négy evangéliumban megtalálható. Virágvasárnapon, egy héttel a Feltámadás előtt Jézus királyként vonult be Jeruzsálembe. A nép dicsőítette Őt, Ő azonban könnyezett, siratta őket. Ő a félreértett Messiás, hiszen az emberek azt várták Tőle, hogy elűzze a rómaiakat, s mintegy földi királyként uralkodjon tovább.
Jézus Krisztus olyan Király, aki mindenki felett uralkodik: emberi és szellemi síkon egyaránt. Kijár neki a hódolat és a tisztelet, s ez a mindennapjainkat is át kell, hogy itassa. Jeruzsálembe való bevonulásakor első dolga volt a templom megtisztítása, hogy az újra alkalmassá váljon a bensőséges, meghitt Isten-ember kapcsolatra. Napjainkban vajon mi megtisztítjuk-e a templomot? Hagyjuk-e, hogy Isten megtisztítsa lelkünket az oda nem illő dolgoktól? Szükséges volna, hiszen Jézus Királyként akar bevonulni az életünkbe. Betartjuk-e törvényeit? Hiszen a Király által hozott szabályok keretet s ezáltal biztonságot adnak életünknek. A templomba bárki beléphet, s találkozhat Istennel. Hogyan éljük életünket, amelynek bárki szemtanúja lehet? Látszik-e benne Jézus? Krisztus gyermekeként beszédünknek, cselekedetünknek bizonyságnak kell lennie Ő mellette, tükröznie kell, hogy ki az Úr a szívünkben. Engedjük be Krisztust Királyként az életünkbe, s Ő megtart minket, akármekkora is legyen a világ zaja!
„Másnap, amikor az ünnepre érkező nagy sokaság meghallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe jön, pálmaágakat fogtak, kivonultak a fogadására, és így kiáltottak: „Hozsánna! Áldott, aki az Úr nevében jön, az Izráel Királya!” Jézus pedig egy szamárcsikóra találva, felült rá, ahogyan meg van írva: „Ne félj, Sion leánya, íme, királyod jön, szamárcsikón ülve.”” Jn 12.12-15, „Azután bement a templomba, és kezdte kiűzni az árusokat, ezt mondva nekik: „Meg van írva: És az én házam imádság háza legyen, ti pedig rablók barlangjává tettétek.” Ezután naponként tanított a templomban. A főpapok, az írástudók a nép vezetőivel azon voltak, hogy elveszítsék.” Lk 19.45-47
A Nagyhét kezdete a Virágvasárnap. Olyan fontos események zajlottak ezen a héten, hogy az evangéliumok 89 részéből 28 rész csak ezzel az egy héttel foglalkozik, s mind a négy evangéliumban megtalálható. Virágvasárnapon, egy héttel a Feltámadás előtt Jézus királyként vonult be Jeruzsálembe. A nép dicsőítette Őt, Ő azonban könnyezett, siratta őket. Ő a félreértett Messiás, hiszen az emberek azt várták Tőle, hogy elűzze a rómaiakat, s mintegy földi királyként uralkodjon tovább.
Jézus Krisztus olyan Király, aki mindenki felett uralkodik: emberi és szellemi síkon egyaránt. Kijár neki a hódolat és a tisztelet, s ez a mindennapjainkat is át kell, hogy itassa. Jeruzsálembe való bevonulásakor első dolga volt a templom megtisztítása, hogy az újra alkalmassá váljon a bensőséges, meghitt Isten-ember kapcsolatra. Napjainkban vajon mi megtisztítjuk-e a templomot? Hagyjuk-e, hogy Isten megtisztítsa lelkünket az oda nem illő dolgoktól? Szükséges volna, hiszen Jézus Királyként akar bevonulni az életünkbe. Betartjuk-e törvényeit? Hiszen a Király által hozott szabályok keretet s ezáltal biztonságot adnak életünknek. A templomba bárki beléphet, s találkozhat Istennel. Hogyan éljük életünket, amelynek bárki szemtanúja lehet? Látszik-e benne Jézus? Krisztus gyermekeként beszédünknek, cselekedetünknek bizonyságnak kell lennie Ő mellette, tükröznie kell, hogy ki az Úr a szívünkben. Engedjük be Krisztust Királyként az életünkbe, s Ő megtart minket, akármekkora is legyen a világ zaja!
"Hasonló a mennyek országa a gazdához, aki korán reggel kiment, hogy
munkásokat fogadjon a szőlőjébe. Miután megegyezett a munkásokkal napi
egy dénárban, elküldte őket a szőlőjébe. Amikor kiment kilenc óra
tájban, látta, hogy mások is állnak a piacon tétlenül, és ezt mondta
nekik: Menjetek ti is a szőlőbe, és ami jogos, megadom nektek. Azok
pedig elmentek. Ismét kiment tizenkét óra körül és délután három óra
tájban, és ugyanígy tett. Amikor pedig késő délután öt óra tájban is
kiment, még mindig talált ott álldogálókat, és megkérdezte tőlük: Miért
álltok itt egész nap tétlenül? Azok pedig így válaszoltak: Mert senki
sem fogadott meg bennünket. Erre ezt mondta nekik: Menjetek ti is a
szőlőbe! Miután pedig beesteledett, ezt mondta a szőlő gazdája a
vincellérjének: Hívd elő a munkásokat, és fizesd ki a bért, az utolsókon
kezdve az elsőkig. Ekkor jöttek azok, akik öt óra tájban álltak
munkába, és kaptak egy-egy dénárt. Amikor azután az elsők jöttek, azt
gondolták, hogy többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak.
Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen, és ezt mondták: Ezek
az utolsók egy órát dolgoztak, és egyenlővé tetted őket velünk, akik az
egész nap terhét hordoztuk, és szenvedtünk a hőségtől. Ő pedig így
felelt egyiküknek: Barátom, nem bánok veled igazságtalanul: Nem egy
dénárban egyeztél-e meg velem? Vedd, ami a tied, és menj el. Én pedig az
utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. Hát nem szabad-e nekem azt
tennem a javaimmal, amit akarok? Vagy a te szemed azért gonosz, mert én
jó vagyok? Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók."
Máté 20:1-16
Isten a saját szabály-
és szempontrendszere alapján ítél, és ez olykor igazságtalannak tűnhet. Mi a mérhető
teljesítmény alapján, ő azonban a kegyelem alapján dönti el, kik a győztesek,
és kit hogyan jutalmaz. Előtte ugyanannyit ér mindenki, aki igent mondott neki,
aki elfogadta a megbízatást, és a neki adatott időt a feladata teljesítésével
töltötte.
A várakozás, a
felkészülés időszaka ugyanakkor nem kevésbé fontos, mint maga a munka. Ahogy jelentősége
van a szünetnek a zenében, ugyanúgy értékes a megállás, a szünet a hétköznapokban.
Ezt az általunk nem tervezett szünetet kihasználhatjuk jól is: adhat fókuszváltást,
szolgálhatja a kapcsolataink megerősödését vagy akár egyéni feltöltődésünket.
Attól, hogy látjuk a célt, még
nem értünk be a célba. A kemény harcok idején derül ki, mennyire vettük
komolyan az edzéseket, jól használtuk-e ki az időt és a személyre szabott
lehetőségeinket. A mások méricskélése és az irigykedés egészen biztosan nem
része az edzéstervnek, a hála ezzel szemben átlendít a holtpontokon.