Youtube videó: megnyitás
Hanganyag: megnyitás
A teológiai napok keretében gyülekezetünk vendége volt Prof.
Dr. Almási Tibor, a Baptista Teológiai Akadémia rektora. A tanítói alkalomra
elkísérte a BTA kamarakórusa Dr. Almási Kornél karnagy vezényletével.
A gyülekezet kérésére a következő három kérdésben hangzott
el tanítás:
I.
Mikor és kik részesülnek az elragadtatásban?
II.
A homoszexualitás: másság, betegség vagy bűn?
III.
Meg lehet-e térni az eredendő bűnből?
I.
Mikor és kik
részesülnek az elragadtatásban? (1 Thessalonika 4:13-18)
A kérdés kapcsán
egyszerre kell megértenünk
1.
a halál,
„Nem szeretnénk, testvéreim, ha
tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek,
akiknek nincsen reménységük.” (1 Tesszalonika 4:13)
2.
a feltámadás és
„…és először feltámadnak a Krisztusban
elhunytak…” (1 Tesszalonika 4:16)
3.
az elragadtatás fogalmát.
„…azután mi, akik élünk, és
megmaradunk, velük együtt elragadtatunk a felhőkön az Úr fogadására a levegőbe,
és mindenkor az Úrral leszünk.” (1 Tesszalonika 4:17)
1.
A halálról a tanítványok úgy gondolkodtak,
hogy azért jött el Jézus, hogy eltörölje a halált – pedig ezt Jézus még magára
nézve sem törölte el. Akkor keseredtek el igazán, amikor Jézus saját,
elkövetkező szenvedéséről és haláláról kezdett el beszélni, és később
tanítványtársaik közül némelyek meghaltak. Amikor tanítani kezdte őket, hogy a
bűn büntetése a halál, és aki bűnös, annak meg kell halnia, képtelenek voltak
összeegyeztetni, hogy akkor Jézusnak, a bűntelennek miért kell a halálba
mennie. Pedig Jézus éppen ezzel szabadított meg minket az örök haláltól, azaz a
kárhozattól, hogy minden bűnünket magára vette. Ezért „Boldogok a halottak, ha
az Úrban halnak meg...” (Jelenések 14:13). Nem a földi, testi halálunkat szüntette meg az Úr, hanem az örök halált, és helyette örök élettel ajándékozott meg.
2.
A feltámadás
kérdésében nincsen tapasztalatunk. Jézus ismerte a tanítványok erre vonatkozó
vágyát. Úgy gondolták, miként mi is, hogy ez nagy segítség lehetne sokaknak
abban, hogy megtérjenek. Jézus azonban arra figyelmeztette őket Lázár és a
gazdag példázatán (Lukács 16:19-31) keresztül, hogy ettől a fajta
megtapasztalástól még nem térnek meg az emberek, hiszen prófétákat küldött Isten – nekünk
lelkészeket, hívő testvéreket, Bibliát adott – mégsem hittek nekik. „Ha Mózesre
és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a
halottak közül.” (Lukács 16:31) Miként Pál is mondta: „Mert hitben járunk, nem
látásban.” (2Korintus 5:7) Nem tudunk mindent megtapasztalni, mindenre
felkészülni – a feltámadásunkat megelőző földi halálunkra sem. Ha a hitünk
tapasztalatokon alapulna, lehet, hogy éppen a végén buknánk el, amikor azt kell
átélnünk, hogy mégse gyógyulunk meg, mégis véget ér az életünk. Jézus éppen erre készített fel minket Lázár
példázatán keresztül. Hinnünk kell tapasztalatok nélkül is – ez pedig Isten
Szent Lelke által lehetséges, akit Jézus küldött el nekünk, miután felment a
Mennybe.
3.
Az elragadtatás
azokat érinti, akik élve érik meg az Úr Jézus előre megígért eljövetelét. „Amikor
pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és vele az angyalok mind…” (Máté
15:31). Ők nem halnak majd meg, csupán átváltoznak, szellemi létformát
váltanak. Személyazonosságuk megmarad, de új létformában állhatnak az Úr elé.
Nincsen tehát különbség azok között, akik azokhoz a generációkhoz tartoznak,
akik földi életüket befejezik Istenben bízva - azaz “az Úrban halnak meg” - , és
azok között a hívő testvérek között, akikért egyszerre jön el Jézus - akik
elragadtatnak. Pál apostol úgy élte az életét, mintha az utolsó generáció tagja
lenne. Nekünk, akik szintén nem tudjuk, hogy a mi életünkben következik-e be
Jézus eljövetele, ugyanígy kell minden előttünk lévő napra tekintenünk.
II.
A
homoszexualitás: másság, betegség vagy
bűn?
A homoszexualitás
korokat átívelően végletekig szélsőséges megítélés alá esik világi és
keresztény körökben is. Míg az ószövetségi időkben minden homoszexuális ember
kiirtására törekedtek, ma nem kis számban léteznek olyan lelkipásztorok, akik
homoszexuális párokat adnak össze. Ma is léteznek olyan országok, ahol
halálbüntetés vár ezekre az embertársainkra, míg másutt törvényesen biztosított
büszkeség menetekkel vonulhatnak fel.
1.
Isten az embert az
ószövetségi idők kezdetén férfivá és nővé teremtette, hogy ne legyen az ember
egyedül, és megparancsolta nekik, hogy „Szaporodjatok, sokasodjatok…” (1Mózes
1:28). Isten szeretetének a megnyilvánulása volt, hogy társat adott az
embernek, de ez a harmónia ősidőktől fogva csorbult.
a.
Amikor Isten két angyala Sodomában, Lót házában vendégeskedik
(1Mózes 19:1-11), a város férfiai rá akarják törni a házat, hogy megismerjék a
két férfit (azaz szexuális kapcsolatot létesítsenek velük). Még Lót két szűz
lánya sem vonja magára az érdeklődésüket, mert a homoszexualitás nagyobb
vonzerőt gyakorol rájuk.
b.
Amikor a Bírák könyvében egy lévita érkezik Gibeába, és
ott megszáll egy házban a „…a város férfiai, elvetemült emberek, körülvették a
házat… és ezt mondták a házigazdának: Hozd ki azt a férfit, aki a házadba jött,
hadd ismerjük meg őt.” (Bírák 19:22). - a sodomai helyzethez hasonlóan
c.
A Királyok könyvében többször említésre kerül, amint
férfi paráznák vesznek részt az idegen népektől átvett ősi, kultikus vallási
szertartásokon.
2.
Az újszövetségi
könyvek egyértelműen arról beszélnek, hogy a bűnök következménye az örök
halál.
a.
Önmagában az lett az emberek büntetése, hogy azt
tehetik, amit akarnak: „Ezért kiszolgáltatta őket az Isten szívük vágyai által,
hogy meggyalázzák egymás testét.” (Róma 1:24).
b.
„Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik
az Isten országát? Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem
házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok, sem tolvajok, sem nyerészkedők,
sem részegesek… nem fogják örökölni az Isten országát.” (1Korintus 6:9-10)
3.
Mit gondoljunk
tehát az Ó- és az Újszövetség igéi alapján? Nekünk, hogyan kell ehhez a
kérdéshez állnunk?
a.
A hajlam, hogy a bűnt elkövesse valaki, önmagában még
nem bűn. Nehéz kihívás annak, akinek ezt kell legyőznie – legyen akár
homoszexuális vagy heteroszexuális jellegű a csábítás – de nem bűn. Hogyan
lehet felvenni a harcot a kihívás ellen?
i.
Istenhez fordulhatunk imádságban – akár egyedül, de még
inkább szerető testvérekkel – hogy ne engedje, hogy a hajlamból bűn legyen.
ii.
Kérjük Őt, hogy vegye el tőlünk, testvérünktől a
hajlamot!
iii.
Kérjük, hogy ne engedje Isten, hogy a hajlamot megtűrve
átterjedjen ez az életünkben, testvérünk életében más területekre!
b.
Amennyiben valaki megadja magát a hajlamnak, és ez
realizálódik tettben, már bűnné válik – ez pedig kárhozatot von maga után, ahogy
az illegális parázna kapcsolat is. Mit lehet ilyenkor tenni?
i.
Valljuk meg Istennek, amit tettük, aki minket féltve,
szeretve kér erre, hogy megszabadulhassunk. Erre hoz nekünk példát a fenti
igeszakasz folytatásában több száz éve megszabadult testvéreinkről: „Pedig
ilyenek voltak közületek némelyek (…házasságtörők, bujálkodók,fajtalanok…): de
megmosattatok, megszentelődtetek, és meg is igazultatok az Úr Jézus Krisztus
nevében és a mi Istenünk Lelke által.” (1Korintus 5:11).
ii.
Aki pedig visszaesne, Istennel együtt újra felveheti
győztesen a harcot. „…ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az
igaz Jézus Krisztus…” (1János 2:1)
Az ó- és
újszövetségi hozzáállás, a világi és a keresztény válaszok útvesztőjében ezek
az igék útmutatást adhatnak. És talán segítségére lehetünk azoknak, akik most
ebben a csapdában vergődnek, hogy aztán lehetséges, hogy éppen ők segítsenek
nekünk más területeken. Figyeljünk rá, hogy ha kivégezni éppen nem is akarjuk
őket, vizsgáljuk meg magunkat, hogy gondolatban nem teszünk-e mégis valami
hasonlót! Szeressük ki őket ebből a helyzetből, hiszen ugyanezt teszi velünk
Jézus!
III.
Meg lehet-e
térni az eredendő bűnből?
1.
Az eredendő bűn fogalma a Bibliában nem létezik.
Augustinusszal
(354-430) került be az Ádámról utódaira átruházott bűn fogalma a kereszténység
szókészletébe, melynek értelmében Ádám bűne átragadt ránk, utódaira. Meg lehet
ettől szabadulni, azaz meg lehet térni bűneinkből, amint ezzel kapcsolatban
világosságra jutunk, de ezzel egyidőben felvetődik a kérdés, hogy mi lesz a
kisgyermekekkel, a csecsemőkkel, vagy akár a meg nem született (az anyaméhben
idő előtt elhalt) gyermekekkel, akik a megtérés mibenlétét még képtelenek
felfogni. Ezen gondolatok következményeképpen látott napvilágot a
gyermekkeresztség és a meg nem született gyermekek keresztségének lehetősége.
2.
A bűnesettől indult minden.
a.
„Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a
fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa…” (1Mózes 3:6)
Megszületett a kívánság. Ekkor a kívánság mellé még nem társult a kívánságot
követő tett. Ez önmagában tehát még nem kellett volna, hogy feltétlenül bűnhöz
is vezessen.
b.
A kívánság azonban cselekvéshez vezetett, és ennek
messzire ható következményei lettek. Most először megjelent az ember életében a
bűn. Az erre való hajlam pedig tovább öröklődött a következő, majd pedig az azt
követő nemzedékre.
3.
Ádám és Éva miatt lettünk tehát bűnös emberek
mindannyian?
Bár jó lenne
rájuk fogni, hogy miattuk vétkezünk,
követünk el bűnöket. Pedig ha mi lettünk volna annál a fánál, mi bizony nem
engedtünk volna a kísértésnek! Most már azonban nem tudunk tenni semmit, mert
ebbe a szörnyű bűnös létbe születtünk bele. Isten egyértelműen megcáfolja
okoskodásunkat: „Hogyan mondhattok ilyen közmondást Izrael földjéről: Az apák
ettek egrest, és a fiak foga vásott el tőle?!” (Ezékiel 18:2) „…hanem mindenki
a maga bűnéért hal meg: minden embernek a saját foga vásik el, ha egrest
eszik.” (Jeremiás 31:30)
4.
Nem Ádámot és Évát kell tehát kárhoztatnunk saját
bűneinkért.
Ezeket nem ők
követték el, hanem mi – nekünk is kell felelnünk értük. „Ahogyan tehát egy
ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy minden emberre
átterjedt a halál azáltal, hogy mindenki
vétkezett.” (Róma 5:12)
a.
Az első emberpár bűne hajlamosít a bűnre, de ez
önmagában még nem jelent bűnt. Éppen ezért a csecsemők és a meg nem született
gyermekek sem tudtak, tudnak bűnt elkövetni.
b.
Amikor valaki vétkezik – és mindenki vétkezett – és a
hajlam testet ölt, akkor követi el a bűnt, amely halált szül a számára.
5.
Erre a generációkon át terjedő bűnre Istennek Jézusban
jött el közénk a megoldása: „Mert ahogyan az egy ember engedetlensége által
sokan lettek bűnösökké, úgy az egynek engedelmessége által is sokan lettek
igazakká.” (Róma 5:19)
Nem
rettegni kell tehát az örökletes bűntől
(apákról, nagyapákról fiaikra szálló bűnöktől) – amely a szónak a szoros
értelmében nem létezik – hiszen ez elvonná a figyelmünket a hajlamainkkal
szembeni mindennapi harcról, hanem letenni, ha kell újra meg újra Isten elé,
amit elkövettünk, és hálával, örömmel megköszönni, hogy Jézusban „igazakká
lettünk” (Róma 5:19).