2020.10.25. Révész Lajos és Szilvia – Tűzben kipróbált arany

Nebukadneccar király csináltatott egy hatvan könyök magas és hat könyök széles aranyszobrot. Fölállíttatta azt a Dúrá völgyében, Babilon városában. Azután összehívatta Nebukadneccar király a kormányzókat, az elöljárókat, a helytartókat, a tanácsosokat, a kincstárnokokat, a bírákat, a rendőrparancsnokokat és a tartományok tisztviselőit, hogy jöjjenek el a szobor felavatására, amelyet Nebukadneccar király felállíttatott. Akkor összegyűltek a kormányzók, az elöljárók, a helytartók, a tanácsosok, a kincstárnokok, a bírák, a rendőrparancsnokok és a tartományok tisztviselői a szobor felavatására, amelyet Nebukadneccar király felállíttatott, és odaálltak a szobor elé, amelyet Nebukadneccar felállíttatott. A hírnök pedig hangos szóval kihirdette: Megparancsoljuk nektek, különböző nyelvű népek és nemzetek, hogy amint meghalljátok a kürt, síp, citera, hárfa, lant, duda és mindenféle hangszer hangját, boruljatok le, és hódoljatok az aranyszobor előtt, amelyet Nebukadneccar király felállíttatott! Ha pedig valaki nem borul le, és nem hódol előtte, azt azon nyomban bedobják az izzó tüzes kemencébe! Amikor tehát a különböző nyelvű népek és nemzetek meghallották a kürt, síp, citera, hárfa, lant és mindenféle hangszer hangját, leborultak, és hódoltak az aranyszobor előtt, amelyet Nebukadneccar király felállíttatott. Ekkor azonban káldeus férfiak álltak elő, és bevádolták a zsidókat. Így beszéltek Nebukadneccar királyhoz: Király, örökké élj! Te, ó, király, megparancsoltad, hogy minden ember, aki meghallja a kürt, síp, citera, hárfa, lant, duda és mindenféle hangszer hangját, boruljon le, és hódoljon az aranyszobor előtt; ha pedig valaki nem borul le, és nem hódol előtte, azt dobják be az izzó tüzes kemencébe. Vannak itt zsidó férfiak, Sadrak, Mésak és Abédnegó, akiket Babilon városában állítottál szolgálatba, ezek a férfiak semmibe sem vesznek téged, ó, király, nem tisztelik isteneidet, és nem hódolnak az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattál. Ekkor Nebukadneccar haragra gerjedve megparancsolta, hogy vezessék elő Sadrakot, Mésakot és Abédnegót. Oda is vezették ezeket a férfiakat a király elé. Nebukadneccar ezt kérdezte tőlük: Sadrak, Mésak és Abédnegó! Igaz-e, hogy ti nem tisztelitek isteneimet, és nem hódoltok az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattam? Készek vagytok-e most, ha meghalljátok a kürt, síp, citera, hárfa, lant, duda és mindenféle hangszer hangját, leborulni és hódolni a szobor előtt, amelyet csináltattam? Mert ha nem hódoltok, azon nyomban bedobnak benneteket az izzó tüzes kemencébe. És van-e olyan Isten, aki az én kezemből ki tud szabadítani benneteket? Sadrak, Mésak és Abédnegó így válaszolt a királynak: Ó, Nebukadneccar! Nem szükséges, hogy erre bármit is feleljünk. Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó, király! De ha nem tenné is, tudd meg, ó király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük, és nem hódolunk az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattál! Ekkor Nebukadneccart úgy elöntötte a harag Sadrak, Mésak és Abédnegó miatt, hogy még az arca is eltorzult. Meghagyta, hogy hétszerte jobban fűtsék be a kemencét, mint ahogyan be szokták fűteni. Azután megparancsolta hadserege legerősebb vitézeinek, hogy kötözzék meg Sadrakot, Mésakot és Abédnegót, és dobják be őket az izzó tüzes kemencébe. Megkötözték tehát ezeket a férfiakat, és úgy, ahogy fel voltak öltözve, nadrágostul, alsóruhástul és süvegestül, bedobták őket az izzó tüzes kemencébe. Mivel a király szigorú parancsára a kemencét roppantul befűtötték, a lángoló tűz megölte azokat az embereket, akik Sadrakot, Mésakot és Abédnegót odahurcolták. A három férfi, Sadrak, Mésak és Abédnegó pedig megkötözve az izzó tüzes kemencébe esett. Nebukadneccar király azonban megdöbbent, sietve fölkelt, és ezt kérdezte udvari embereitől: Nem három férfit dobtunk megkötözve a tűzbe? Azok így válaszoltak a királynak: Valóban úgy van, ó, király! Ő azonban így szólt: Én mégis négy férfit látok szabadon járni a tűzben, és nincs rajtuk semmi sérülés. A negyedik pedig olyannak látszik, mint valami isten. Ekkor Nebukadneccar király odament az izzó tüzes kemence ajtajához, és így szólt: Sadrak, Mésak és Abédnegó, szolgái a felséges Istennek! Jertek ki, jöjjetek ide! És kijött Sadrak, Mésak és Abédnegó a tűzből. Az összegyűlt kormányzók, elöljárók, helytartók és a király udvari emberei pedig látták, hogy ezeknek a férfiaknak semmit sem ártott a tűz, a hajuk szála sem perzselődött meg, a ruhájuk sem égett meg, sőt még a füst szaga sem járta át őket. Nebukadneccar ekkor így szólt: Áldott legyen a Sadrak, Mésak és Abédnegó Istene, mert elküldötte angyalát, és kiszabadította szolgáit, akik benne bíztak. Még a király parancsát is megszegték, és kockára tették az életüket, de a maguk Istenén kívül nem tiszteltek egy istent sem, és nem hódoltak előttük. Megparancsolom azért, hogy aki nem tiszteli Sadrak, Mésak és Abédnegó Istenét, azt vágják darabokra, bármilyen nyelvű népből vagy nemzetből való is, házát pedig tegyék szemétdombbá! Mert nincs más isten, aki így meg tud szabadítani. Azután a király megerősítette tisztségében Sadrakot, Mésakot és Abédnegót Babilon városában.
Dániel 3, 1–30

YouTube: megnyitás
Hang: megnyitás  

A tűzbe vetett férfiak története nem a kemencében kezdődik. Isten nevelte ki őket, hogy majd helyt állhassanak, amikor szükség lesz rá. Igaz emberek igaz döntés miatt kerültek a tűzbe, mert nem azt tették, amit a király a hírnökein keresztül parancsolt. Ma a tömegkommunikációs eszközök közlik, mit kell tennünk, mit vár el a korszellem.

Ha meghajolnának a király parancsa szerint, vége lenne a próbának – de vége lenne a lehetőségnek is, amit a próba rejtett. Ők kitartanak, és erre csak az képes, aki tudja, hogy Isten vezeti majd át a nehézségen. Aki tudja, hogy nem azért került tűzbe, hogy a hite, az elhívása, a személyisége a lángok martaléka legyen, hanem azért, hogy formálhatóbbá, tisztábbá, értékesebbé váljon. 

A próba mindig hitkrízis is: hol van Isten, miért engedi ezt? A legnehezebb, ha nem tudom biztosan, hogy Isten vitt-e bele, és hogy sértetlenül kikerülök-e belőle. Bukott világban élünk, Isten nem avatkozik be mindig, de velünk jön. Egyetlen lehetőségünk van: rá nézni, mert „van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből”, van rá hatalma. De szuverén úr, így „ha nem tenné is”, akkor is tudom, hogy kiben hiszek, és hogy nem vagyok egyedül. Hitben járunk, nem látásban (ezért vagyunk „hívők”, nem pedig „látók”). Nem tart meg a nehézségek között az a hit, amely a láthatókra vagy az érzéseinkre épül, csak az a hit tart meg, melynek alapja az ige, az ígéretek. A kemencében ismerjük meg igazán Istent, ott válnak valósággá az ígéretek, ott kerülnek le rólunk a kötelek. 

Vagy a környezetünk befolyásol minket, vagy mi leszünk hatással a környezetünkre. Lehet, hogy egyes döntéseinkkel hátrányos helyzetbe kerülünk, de környezetünk figyel minket, hogyan reagálunk ilyenkor. Nagyobb a befolyásunk, mint hisszük: rajtunk keresztül láthatják meg Istent.

Isten számára a legnagyobb érték a lelkünk, óriási árat fizetett érte, így nem fog minket veszni hagyni a tűzben.

2020.10.18. Révész Lajos - Az evangélium ereje

Míg ezeket a szavakat mondta Péter, leszállt a Szentlélek mindazokra, akik hallgatták az igét. És elámultak a zsidó származású hívők, akik Péterrel együtt jöttek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szentlélek ajándéka. Hallották ugyanis, amint nyelveken szóltak, és magasztalták az Istent. Akkor megszólalt Péter: „Vajon megtagadhatja-e a vizet valaki ezektől, hogy megkeresztelkedjenek, akik ugyanúgy megkapták a Szentlelket, mint mi?” És úgy rendelkezett, hogy keresztelkedjenek meg a Jézus Krisztus nevében. Ők pedig megkérték, hogy maradjon náluk néhány napig.
ApCsel 10,44–48

YouTube: megnyitás
Hang: megnyitás 

Az első keresztények kizárólag zsidók voltak, és úgy is gondolták, hogy ez a hit csak nekik jár. Hívőként talán mi is gondolkodunk úgy néha, hogy Isten áldásai csak a mieink, világiak számára ez elérhetetlen.

A pogányok közé először Péter vitte el az evangéliumot, miután Isten látomásban értette meg vele, hogy „nem személyválogató az Isten”.

Mindnyájan ugyanúgy érkeztünk a világba – mezítelenül, üres kézzel. Első tíz évünk meghatározó. Hozott csomagokkal, jó vagy rossz családi háttérrel indulunk az élet startjáról. Bár a sátán próbálkozik hiányainkra „választ” adni, teljes életet csak Istentől kaphatunk.

Az igében arról olvashatunk, hogy „élt Cézáreában egy Kornéliusz nevű férfi… kegyes és istenfélő ember volt... szüntelenül könyörgött Istenhez.” Mégis hiányzott valami az életéből. Erre adott választ az angyali látomás: „Küldj el tehát Joppéba, és hívasd át Simont, akit Péternek is hívnak.”  Bár tiltott dolog volt „zsidó embernek idegennel kapcsolatot tartania, vagy hozzá bemenni”, Péter Istennek engedelmeskedve hirdette nekik az evangéliumot. „Míg ezeket a szavakat mondta”, hatalmas dolgok történtek: „Leszállt a Szentlélek mindazokra, akik hallgatták az igét.”

Nekünk, mai keresztényeknek mit és hogyan kell ahhoz mondani, cselekedni, hogy ilyenek történjenek?

Szent Szelleme úgy dolgozik bennünk, hogy kívánatossá teszi a változást. Nyitottá teszi a szívet a megtérésre, amikor is a gondolkodásunkba beleszól a menny. A megtérés azonban nem élményterápia! Isten a jelenlétét ígéri mindenféle napra – jóra, rosszra –, és ez garancia az elbukások utáni felállásra. Nem garancia viszont a problémamentes életre, de nem kell egyedül harcolnunk.

2020.10.11. Kovács Dániel – Az idő: kronosz és kairosz

Az idő: kronosz és kairosz

YouTube: megnyitás
Hang: megnyitás

Isten időszámítása más, mint ahogy mi értelmezzük, mérjük, tapasztaljuk az időt. Ő nem engedi a cselekvését az általunk ismert idő keretei közé szorítani: „…az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap.” (2Péter 3,8)

A görög nyelv két szóval fejezi ki az időt, ez a kronosz és a kairosz. A kronosz a naptári, a mennyiségi időt jelöli. A kairosz szó pedig az események közötti meghatározatlan időpillanatot jelenti, amikor valami különleges történik.

Nem látjuk előre az életünk években mérhető hosszát – a kronoszt –, de felismerhetjük azokat a különleges pillanatokat – kairosz –, amelyeket Isten nekünk készít. Akár azért, hogy minket formáljon, akár azért, hogy mások életében cselekedjen rajtunk keresztül. Nem a szerencsének köszönhetően vagyunk jó időben jó helyen. Isten hozza el ezeket a helyzeteket, de ezek amilyen gyorsan jönnek, olyan gyorsan mennek. Megragadhatjuk a pillanatot, ha szembe jön velünk, de ha hagytuk, hogy elmenjen mellettünk, akkor elkéstünk.

Az időt megragadni, kihasználni azt jelenti, hogy most tesszük meg, amit kell, amire Isten indít. Éljünk jól az Úr kegyelmi idejével a saját életünkben, és ragadjuk meg azt a pillanatot, amikor mi lehetünk az ő eszköze a környezetünkben!

Végül pedig „nem lesz többé idő” (Jelenések könyve 10,6), és örökké Istennel leszünk.

2020.10.04. Kovács Dániel, Révész Lajos – Hálaadás

Hálaadás

YouTube: megnyitás
Hang: megnyitás

Isten arra hív, hogy a hála, a dicsőítés töltse be a szívünket, így a negatív érzések, gondolatok ne verhessenek gyökeret bennünk. Különösen hatékony, ha a köszönetünket meg is fogalmazzuk valamilyen formában (imádság, bizonyságtétel, ének, művészeti alkotás). A hálaadáskor felszabaduló dopamin a fizikai egészségünket is támogatja.

A hálatelt szív nem azt jelenti, hogy megköszönjük, ha valami jó történik velünk. Az 1Thesszalonika 5,18 szerint mindenért hálát adhatunk, az érzelmeinktől, a helyzettől függetlenül. Isten akarata ez a mi javunkra, ahogyan az is, hogy becsüljük meg az értünk fáradozókat: vezetőinket, elöljáróinkat. Akkor is, ha valakivel nem jövünk ki jól, kezdjünk el hálát adni érte. Önként vállalt felelősség alakul ki irányába, olyan kötelék, amelyet nem tud kikezdeni a sátán. A konfliktusok azokat a helyeket tárják fel, ahol gyengék vagyunk, Isten ezek által mutat rá a hiányosságainkra. Hálát adhatunk ezért is, és hogy Istennél már megvan a megoldás.