Youtube: megnyitás
Hang: megnyitás
Alapigék: Máté 20:20-28, Máté 15:21-28
Az anyaság csodálatos, életre szóló küldetés, amely egyben lemondással,
felelősségvállalással is jár: magunkat háttérbe kell szorítani, és elfogadni,
hogy első gyermekünk megszületésétől kezdve nem rólunk fognak szólni a dolgok. Ezek
miatt a kihívások miatt sokan nem is vállalnak gyermeket. Ahogyan a Biblia is
mondja: „Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állnak
be. Mert lesznek az emberek magukat szeretők…” (2 Timóteus 3:1-2) Amikor pedig megérkezik a kisbaba, még csak
elkezdődik a tanulási folyamat, és gyermekeink nevelése közben mi magunk is
folyamatosan formálódunk, csiszolódunk.
Nem véletlenül
mondják, hogy egy baba megszületése után egy anya szíve kívül dobog, hiszen
fontosabbá válnak a kicsi dolgai a számunkra, mint a mieink. Más szempontok
alapján kezdjük szemlélni a világot, mint addig. Ahogy nőnek a gyermekeink
egyre fontosabbnak érezzük, hogy jellemben is erős gyermekeket formáljunk,
melyhez fontos támpontokat ad számunkra a Biblia. Saját formálódásunk egyik
fontos része, hogy képessé válunk őket feltétel nélkül szeretni, még akkor is,
ha éppen csalódást okoznak nekünk. Bármit is tesznek, szeretjük őket, és bár
tudjuk, hogy az élet természetes része, hogy el is kell tudnunk engedni őket –
először csak az óvodába, aztán pedig az otthonunkból is – nem telik el úgy nap,
hogy ne imádkoznánk értük, még akkor sem, ha már felnőttek, és saját családjuk
van.
Miként Isten,
ahogyan azt megígérte, nem hagy el bennünket soha, úgy anyaként imádságaink is
midig gyermekeinkkel vannak. Imádkozunk értük, és mindent megteszünk, amire
csak képesek vagyunk, hogy segítsük őket, hiszen egy anya a gyermekének mindig
a legjobbat akarja. Gyakran azonban be kell látnunk, hogy vannak dolgok,
amelyeket nem tudunk megadni, vannak területek az életükben, amelyekben a
hiányt már csak Isten töltheti be. Ebben van a tökéletlenség jelentősége,
hiszen Isten ezeken a gyengeségeken keresztül képes minket magához vonzani. A
két bibliai történetben is Istenhez fordultak az anyák segítségért. Mi volt az
ő szívükben? Milyen kérésekkel mentek ők és megyünk mi, mai anyák is Istenhez?
1. A Zebedeus fiainak anyja sikert kért Jézustól.
Azt
kérte, hogy fiai hadd üljenek Isten jobbján és ballján, egy-egy trónon a
Mennyei Királyságban. Az anyák néha
arcátlanok, ha gyermekeikről van szó, és „egy életem, egy halálom, én
megpróbálom” alapon a végletekig elmennek. Megalapozatlan
sem volt annyiban a kérés, hogy van a Bibliában utalás a 12 trónra, amit
valakik el is fognak foglalni. Jézus
azonban figyelmeztette az asszonyt: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. …aki naggyá
akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok.” Sokszor helytelen vágyainktól
vezérelve rosszat kérünk gyermekeinek, mert magunk sem tudjuk, hogy mi lenne
nekik a legjobb. (Jakab végül vértanú-halált halt, János pedig hosszú ideig élt
ugyan, de viszontagságos körülmények között.)
2.
A kánaáni asszony pogány létére Jézushoz
fordult.
a.
Miután látta, hogy
gyermekén, aki gonosz szellemek fogságában volt, nem segíthetett senki,
pogányként is leborult Jézus előtt, és így kiáltott „Könyörülj rajtam!”. Nem
véletlenül így szólt, hiszen az anyák gyermekeik problémáit sajátjukként élik
meg.
Jézus először nem válaszolt egy szót sem, és a tanítványok is el
akarták távolítani, mivel a nő hangos könyörgésével feltűnést, zavart keltett.
b.
Az asszony azonban nem adta fel, leborult
előtte, és újra kérlelte őt. „Uram, segíts rajtam!”
Jézus második válaszában megfogalmazta, hogy átnéz rajta, ráadásul
nem is segít neki. „Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a
kutyáknak." A pogány nőt kutyának (megvetendőnek) nevezte.
c.
Az asszony felismerte, hogy nincs más esélye
gyermeke megsegítésére, csak Isten, ezért nem panaszkodott, nem sértődött meg, nem
tekintette magát áldozatnak, nem szidta Jézust, nem foglalkozott magával, mivel
tudta, hogy Jézus az egyetlen esélye. Ehelyett belesimult abba, amit Jézus
mondott, felvállalta a kutya szerepét is, és egy kis morzsáért könyörgött. „Úgy
van Uram, de hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek uruk asztaláról
lehullanak.”
Jézus
végül látva hitét, megsegítette őt: „Asszony nagy a te hited, legyen úgy, amint
kívánod! – És meggyógyult leánya még abban az órában.”
Mi vajon vagyunk-e annyira érettek hitünkben, hogy ott maradunk
Jézus közelében, történjék bármi, mert tudjuk, hogy csak ott van a megoldás?
Tudjuk-e, hogy ha ott maradunk a közelében, úgy lesz, mint ezzel az asszonnyal?
Ha a körülöttünk lévő dolgokra figyelünk, hitünk elolvadhat. Ha Istenre
koncentrálunk erős hittel, mindig kapunk választ, még akkor is, ha úgy érezzük,
hogy már öt éve hiába imádkozunk valamiért. Hiszen Jézus ezért jött el: „hogy örömhírt vigyek az alázatosaknak,
bekötözzem a megtört szíveket, szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadon
bocsátást a megkötözötteknek.” (Ézsaiás 61:1)
Jézust bárki megragadhatja, hiszen
Isten él és mindig ugyanaz.