2019. április 24., szerda

2019.04.21. Révész Lajos – A feltámadás ereje!


Amikor beesteledett, eljött egy Arimátiából való gazdag ember, név szerint József, aki maga is tanítványa volt Jézusnak. Ez elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Erre Pilátus megparancsolta, hogy adják ki neki. József elvitte a testet, tiszta gyolcsba göngyölte, és elhelyezte a maga új sírjába, amelyet a sziklába vágatott. A sír bejáratához egy nagy követ hengerített, és eltávozott. Ott volt pedig a magdalai Mária és a másik Mária, akik a sírral szemben ültek.
Másnap, a péntekre következő napon, összegyűltek a főpapok és a farizeusok Pilátusnál, és így szóltak: „Uram, eszünkbe jutott, hogy ez a csaló még életében ezt mondta: Három nap múlva feltámadok! Ezért parancsold meg, hogy őrizzék a sírt a harmadik napig, nehogy tanítványai odamenjenek és ellopják őt, aztán azt mondják a népnek: Feltámadt a halottak közül! Ez az utóbbi csalás rosszabb lenne az előzőnél.” Pilátus azonban ezt válaszolta: „Van őrségetek, menjetek, őriztessétek ti, ahogyan tudjátok.” Erre ők elmentek, lepecsételték a követ, és őrséggel őriztették a sírt.
Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán, elment a magdalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt. És íme, nagy földrengés volt, az Úr angyala leszállt a mennyből, odament, elhengerítette a követ, és leült rá. Tekintete olyan volt, mint a villámlás, és ruhája fehér, mint a hó. Az őrök a tőle való félelem miatt megrettentek, és szinte holtra váltak. Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal: „Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg azt a helyet, ahol feküdt. És menjetek el gyorsan, mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt. Íme, megmondtam nektek!” Az asszonyok gyorsan eltávoztak a sírtól, félelemmel és nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak. És íme, Jézus szembejött velük, és ezt mondta: „Legyetek üdvözölve!” Ők pedig odamentek hozzá, megragadták a lábát, és leborultak előtte. Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: „Ne féljetek: menjetek el, adjátok hírül atyámfiainak, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem.”
Amikor az asszonyok eltávoztak, íme, néhányan az őrségből bementek a városba, és jelentették a főpapoknak mindazt, ami történt. Azok pedig összegyűltek a vénekkel, és miután határozatot hoztak, sok ezüstpénzt adtak a katonáknak, és így szóltak: „Ezt mondjátok: Tanítványai éjjel odajöttek, és ellopták őt amíg mi aludtunk. És ha a helytartó meghallja ezt, majd mi meggyőzzük, és kimentünk benneteket a bajból.” Azok elfogadták a pénzt, és úgy tettek, ahogyan kioktatták őket. El is terjedt ez a szóbeszéd a zsidók között mind a mai napig.
A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amikor meglátták őt, leborultak előtte, pedig kétségek fogták el őket. Jézus hozzájuk lépett, és így szólt: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”
Mt 27.57-28.20


Youtube: megnyitás
Hang: megnyitás


Húsvét vasárnapján Jézus feltámadására emlékezünk, aki keresztre feszíttetett bűneinkért. Sírjánál két asszony ült: siratták Őt. Mikor a sír szélén kell megállnunk, gyászolunk, s ez nagy kérdőjel az életünkben: végiggondoljuk, hogy az elvesztett személy mennyire széppé tette életünket, jó volt, hogy köztünk volt. De már vége…

Miközben az asszonyok könnyeket ejtettek Krisztusért, a főpapok és a farizeusok szombaton - amikor törvényeik szerint semmit nem lett volna szabad csinálniuk, s nemrég még Jézust kérték számon azért, hogy ezen a napon gyógyítani mert-, üzleti ügyben, árulkodni mentek Pilátushoz. A tanítványok ekkor még rejtekeikben várták, hogy vajon ők is úgy járnak-e, mint mesterük. A rómaiak teljesen ki akarták zárni a feltámadásnak még csak a lehetőségét is: követ hengerítettek a sír szájához, amelyet a főpapok lepecsételtek, s még őrséget is állítottak. Amikor pedig megérkezett az angyal, aki könnyedén elhengerítette a követ és ráült, szinte holtra váltak. Az Atya akarata állt szemben az emberi tettekkel! Az írástudók ezüsttel vesztegették meg az őröket, hogy nehogy kiderüljön a csoda. Mi is sokszor megpróbáljuk lefizetni a világot, igyekszünk bebiztosítani, igazolni magunkat. Ez egy darabig működhet is, azonban amikor szemtől szemben állunk az Úrral, nem lesz az a pénz, az az igazolás, ami megmenthetne minket. Lehet, hogy játszunk a „mérleg” két serpenyőjével, de az Ítélet Napján maga Jézus Krisztus lesz a „mérlegelő”, és az Ő igazsága lesz az etalon.

A feltámadás reggelén az angyal a keresőkhöz, reménykedőkhöz szólt, akiknek volt HIT a szívükben, s őket tájékoztatta arról, hogy mi történt és mit tegyenek. A feltámadás tényét csak hittel lehet elfogadni, mert így tetszett az Atyának. A világ ezért sokszor bolondnak néz minket. De nem szabad elfelejtenünk, hogy csak a feltámadott Jézus Krisztus által lehet új életünk és részünk a dicsőséges feltámadásban. Hívjuk ezért Őt be életünkbe, hiszen most is itt van köztünk! Ámen.

2019.04.19. Révész Lajos – Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?


Amikor tizenkét óra lett, sötétség támadt az egész földön három óráig. Három órakor Jézus hangosan felkiáltott: „Elói, elói, lámá sabaktáni!” - ami ezt jelenti: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Néhányan az ott állók közül, akik meghallották, így szóltak: „Nézd, Illést hívja.” Valaki elfutott, megtöltött egy szivacsot ecettel, nádszálra tűzte, inni adott neki, és így szólt: „Lássuk csak, eljön-e Illés, hogy levegye?” Jézus azonban hangosan felkiáltva kilehelte lelkét. Ekkor a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt. Amikor a százados, aki vele szemben állt, látta, hogy így lehelte ki lelkét, ezt mondta: „Bizony, ez az ember Isten Fia volt!” Voltak ott asszonyok is, akik távolról figyelték; köztük a magdalai Mária, továbbá Mária, a kis Jakab és József anyja, valamint Salómé, akik követték őt, és szolgáltak neki, amikor Galileában volt, és sok más asszony is, akik vele mentek fel Jeruzsálembe. Amikor beesteledett, mivel az előkészület napja, vagyis szombat előtti nap volt, eljött arimátiai József, a nagytanács tekintélyes tagja, aki maga is várta az Isten országát; bátran bement Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Pilátus csodálkozott azon, hogy már meghalt, ezért hívatta a századost, és megkérdezte tőle, hogy meghalt-e már. Amikor ezt megtudta a századostól, kiadatta a holttestet Józsefnek. Ő pedig gyolcsot vásárolt, levette őt, begöngyölte a gyolcsba, elhelyezte egy sziklába vágott sírboltba, és követ hengerített a sírbolt bejárata elé. A magdalai Mária és Mária, a József anyja pedig figyelte, hova helyezték őt.
Márk 15:33-47


Youtube: megnyitás
Hang: megnyitás


A mai ember számára vajon hogy lehet aktualitása Nagypénteknek? Hiszen tudjuk, hogy Jézus feltámadt, már „túl vagyunk az egészen”… De amíg valaki nem találkozik a nagypénteki események fájdalmával, és nem érzi azt át, annak nincs feltámadás, számára nem ünnep a vasárnap sem. 

Jézust vádlói a Nagytanács elé vitték, ahol „a főpapok az egész nagytanáccsal együtt bizonyítékot kerestek Jézus ellen, hogy halálra adhassák; de nem találtak." (Márk 14:55)
Jézus a Nagytanács előtt minden vádaskodás ellenére hallgatott, csak a főpap (aki minden bizonnyal ismerte a próféciát) egyetlen kérdésre válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az Áldottnak Fia?” Jézus ezt mondta: "Én vagyok, és meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhőiben."” (Márk 14:61-62) Ez elég volt ahhoz, hogy a halálos ítéletet kimondják rá.

Jézus a kereszten önként adta életét - váltságul bűneinkért. Annyi teher nehezedett rá abban az órában, hogy még az Atya is kénytelen volt magára hagyni egy rövid időre, hisz a bűnnel Isten nem tud közösséget vállalni. Jézus gyorsan halt meg, de nem fiziológiai okok miatt, hanem mert rendelt ideje volt: ELVÉGEZTETETT.

„Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg. (Ézsaiás 53:5)
Jézus kivásárolta a lelkünket a Haláltól.
Semmit se érdemelt abból, amit kapott, és semmit se érdemlünk abból, amit kaptunk!

2019. április 17., szerda

2019.04.14. Kovács Dániel – Senki sem fog csalódni, aki benne hisz!

Mert a törvény végcélja Krisztus, minden hívő megigazulására. Mózes ugyanis azt írja, hogy aki „cselekszi a törvényből való igazságot, az az ember fog élni általa”. A hitből való igazság pedig így szól: „Ne mondd szívedben: Ki megy fel a mennybe?” Azért tudniillik, hogy Krisztust lehozza. Vagy: „Ki megy le az alvilágba?” Azért tudniillik, hogy Krisztust a halálból felhozza. Hanem mit mond? „Közel van hozzád az ige, a te szádban és a te szívedben”, mégpedig a hit igéje, amelyet mi hirdetünk. Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk. Az Írás is így szól: „Aki hisz őbenne, nem szégyenül meg.” Nincs különbség zsidó és görög között, mert mindenkinek ugyanaz az Ura, és ő bőkezű mindenkihez, aki segítségül hívja; amint meg van írva: „Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.”
Róm 10.4-13

Youtube: megnyitás
Hang: megnyitás


Virágvasárnapra emlékezünk. Ekkor vonult be Jézus szamárcsikón Jeruzsálembe a tömeg éljenzése közepette. Ez a patás a szegények állata volt, a gazdagok pedig teherhordásra használták. Jézus vállain hordozta a világ terhét. A nép úgy terítette elé felső ruházatát, mint napjainkban a hírességek lába elé a „vörös szőnyeget”. Abban az időben ezek a ruhadarabok nagy értékkel bírtak, egyszerre volt ünneplő öltözet és takaró éjjel. Jézus azonban sír a tömeg felett, hiszen Ő már ekkor látja, hogy ugyanez a tömeg fogja követelni keresztre feszítését. Pilátus, aki már ekkor hírhedt volt vérengzéseiről, eleinte meg akarja menteni Jézust, hiszen felesége és maga a római jog is figyelmezteti Krisztus ártatlanságára. Megtehette volna, hogy a lázadó népet bünteti meg, azonban nem volt hite, így végül engedett a tömeg nyomásának.
Sokan tesznek vallást szájjal- Hozsánna!-, de ha szívükben nincs hit, könnyen a gonosz erők befolyása alá kerülhetnek- Feszítsd meg! Jézust ünnepelte a tömeg, Ő mégis könnyeket ejtett értük, mert látta, hogy mi van a szívükben. „A törvény végcélja Krisztus, minden hívő megigazulására”. Jézus nem azért jött, hogy érvénytelenné tegye a törvényt vagy a próféták tanítását, hanem azért, hogy betöltse azokat. Aki a Törvényt teljes mélységében meg tudja tartani, az valóban megigazulhat, azonban ilyen ember nem létezik, halandó erre nem képes. Az üdvösségre tehát csak és kizárólag HIT által van lehetőségünk. A szabályokat Isten azért alkotta, hogy megóvjon minket: a Törvény nevelő hatású, azonban a döntés a mienk. Testünk a Szentlélek temploma, kérdés, hogy megtisztítjuk-e azt, ahogyan Jézus is megtette Jeruzsálemben. Kit engedünk be a pogányok udvarába? Keresőket vagy kereskedőket? Hagyunk helyet az imának? Fel merjük vállalni az Igazságot a gyilkos tömeg előtt? Sírunk-e felette a nem oda illő dolgok miatt, látjuk-e egyáltalán ezeket?
„mert aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül”.

2019. április 8., hétfő

2019.04.07. Révész Lajos – Kié a kegyelem?

Igazat mondok Krisztusban, nem hazudok, lelkiismeretem tanúskodik mellettem a Szentlélek által, hogy nagy az én szomorúságom, és szüntelen fájdalom gyötri a szívemet. Mert azt kívánom, hogy inkább én magam legyek átok alatt, Krisztustól elszakítva, testvéreim, az én test szerinti rokonaim helyett; akik izráeliták, akiké a fiúság és a dicsőség, a szövetségek és a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek, akiké az ősatyák, és akik közül származik a Krisztus test szerint, aki Isten mindenekfelett: áldott legyen mindörökké. Ámen.
Mit mondjunk tehát? Igazságtalan az Isten? Szó sincs róla! Hiszen így szól Mózeshez: „Könyörülök, akin könyörülök, és irgalmazok, akinek irgalmazok.” Ezért tehát nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené. Mert így szól az Írás a fáraóhoz: „Éppen arra rendeltelek, hogy megmutassam rajtad hatalmamat, és hogy hirdessék nevemet az egész földön.” Ezért tehát akin akar, megkönyörül, akit pedig akar, megkeményít. Azt mondod erre nekem: „Akkor miért hibáztat mégis? Hiszen ki állhat ellene akaratának?” Ugyan ki vagy te, ember, hogy perbe szállsz az Istennel? Mondhatja-e alkotójának az alkotás: „Miért formáltál engem ilyenre?” Nincs-e hatalma a fazekasnak az agyagon, hogy ugyanabból az agyagból az egyik edényt díszessé, a másikat pedig közönségessé formálja? Az Isten pedig nem haragját akarta-e megmutatni és hatalmát megláttatni, és nem ezért hordozta-e türelemmel a harag eszközeit, amelyek pusztulásra készültek? Vajon nem azért is, hogy megláttassa dicsőségének gazdagságát az irgalom eszközein, amelyeket dicsőségre készített, amilyenekké minket is elhívott, nemcsak a zsidók, hanem a pogányok közül is? Hóseás szerint is ezt mondja: „Azt a népet, amely nem az én népem, hívom az én népemnek, és azt, amelyet nem szeretek, szeretett népemnek, 

Róma 9:1-5, 14-25


Youtube: megnyitás
Hang: megnyitás


Az Ószövetségben az istenfiúságot az Isten választott népéhez tartozás, a körülmetélkedés jelentette.  Jézus Krisztus földre-jövetelével, saját életén keresztül bemutatta az Atyát, és a hozzá vezető utat, így a kegyelem már csak azoké, akik ezt az utat választják (etnikai hovatartozás nélkül).
Pál szomorúan kezdi levelét, hogy bár rokonai Isten népe közül valók: akik izráeliták, akiké a fiúság és a dicsőség, a szövetségek és a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek" (4.vers), mégsem Isten népe. „Mert nem tartoznak mind Izráelhez, akik Izráeltől származnak” (6.vers).  Hiszen  az újjászületett életet nem lehet megörökölni az ősatyáktól,  a kegyelem átéléséhez személyes megtérés kell.

Mit mondjunk tehát? Igazságtalan az Isten? Szó sincs róla! Hiszen így szól Mózeshez: "Könyörülök, akin könyörülök, és irgalmazok, akinek irgalmazok."" (14-15.vers) Isten szuverén Isten. Bármit megtehet: adhat, elvehet… Ami most még kérdéses számunkra, értelmezhetetlen, titok: a mennyben majd nyilvánvaló lesz. Kegyelme miatt azonban bármikor fordulhatunk hozzá kéréseinkkel, kérdéseinkkel, DE nem Ő a mi szolgálónk, hanem fordítva!

Isten kegyelme az is, ha olyan úton vezet, amelyen még nem jártunk, amit még nem ismerünk. Előfordulhat, hogy még hívőként is úgy érezzük, hogy elhagyott minket, és egyedül vagyunk. De ez csak egy érzés, a tanulási folyamat része. Isten, ha látja az érett hitet, enged ilyen helyzetet, hogy erősödjünk általa. Közeledik az idő, amikor már nem lesz lehetőség tanulni. Akkor már TUDNI kell!  Ha erre nem készülünk fel most, nem fogunk tudni akkor és ott helyt állni. Tartsuk hát kegyelemnek azokat az időket, amikor nehézségek, vagy akár lemondások árán ugyan, de tanulhatunk Istentől, Istenről. Azon a napon, amikor szemtől szembe láthatjuk majd Őt, megértjük, hogy semmi sem volt túl drága, amit egykor lemondásnak éreztünk. SEMMI!

2019. április 7., vasárnap

2019.03.31. Révész Lajos – A Lélek ereje és a mi erőtlenségünk


Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint jár közben a megszenteltekért. Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott. Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között. Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.
Róma 8:26-30


Youtube: megnyitás
Hang: megnyitás

Isten Igéje azt írja, hogy a Lélek esedezik értünk (ha szükséges helyettünk!) „kimondhatatlan fohászkodásokkal”, „mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell” (26.vers). Tudjuk mit jelent fohászkodni? Nem egy gyors reggeli imát, nem egy megszokott, gépiesen betanult versikét. A fohászkodás mögött odaszánás és erő van, a Mindenható Isten ereje, amit nekünk is kínál! Ez a miénk lehet akkor is, ha emberileg erőtlennek érezzük magunkat. Egy dolog azonban kell hozzá: a mi döntésünk és odaszánásunk. Ha ezt nap, mint nap megtesszük, és azt az utat járjuk, amit Isten szánt nekünk: a megigazulás útját, akkor meglátjuk az Ő dicsőségét és az erőtlenségünk helyét átveszi a mindent (minket, és rajtunk keresztül másokat is) átformáló erő.

„A megszentelődés útja olyan egyenes és világos, hogy még a legegyszerűbb elme sem tévedhet el rajta, ha állhatatosan követi.” (Spurgeon)

 A Szent Szellem az, Aki megerősít, azáltal, hogy „eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.” (János 14:26) Eszünkbe juttatni csak azt lehet, amit egyszer már hallottunk, vagy megtanultunk.

Szánjuk hát oda életünket arra, hogy a lehető legjobban megismerjük Őt, aki a legjobban ismer minket! És akkor megtörténik a csoda. Talán úgy érezzük, hogy már mozdulni sem bírunk, de Isten Szelleme hirtelen szárnyakra emel, gondolatokat ad, és szavakat a szánkba, ha kell. Így ragyogtatja fel bennünk, rajtunk az Atya Isten dicsőségét, de legtöbbször nem az általunk előre megírt forgatókönyv szerint. 
Ez a ragyogás egy álmos hétfő reggelen kezdődik…