"Hasonló a mennyek országa a gazdához, aki korán reggel kiment, hogy
munkásokat fogadjon a szőlőjébe. Miután megegyezett a munkásokkal napi
egy dénárban, elküldte őket a szőlőjébe. Amikor kiment kilenc óra
tájban, látta, hogy mások is állnak a piacon tétlenül, és ezt mondta
nekik: Menjetek ti is a szőlőbe, és ami jogos, megadom nektek. Azok
pedig elmentek. Ismét kiment tizenkét óra körül és délután három óra
tájban, és ugyanígy tett. Amikor pedig késő délután öt óra tájban is
kiment, még mindig talált ott álldogálókat, és megkérdezte tőlük: Miért
álltok itt egész nap tétlenül? Azok pedig így válaszoltak: Mert senki
sem fogadott meg bennünket. Erre ezt mondta nekik: Menjetek ti is a
szőlőbe! Miután pedig beesteledett, ezt mondta a szőlő gazdája a
vincellérjének: Hívd elő a munkásokat, és fizesd ki a bért, az utolsókon
kezdve az elsőkig. Ekkor jöttek azok, akik öt óra tájban álltak
munkába, és kaptak egy-egy dénárt. Amikor azután az elsők jöttek, azt
gondolták, hogy többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak.
Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen, és ezt mondták: Ezek
az utolsók egy órát dolgoztak, és egyenlővé tetted őket velünk, akik az
egész nap terhét hordoztuk, és szenvedtünk a hőségtől. Ő pedig így
felelt egyiküknek: Barátom, nem bánok veled igazságtalanul: Nem egy
dénárban egyeztél-e meg velem? Vedd, ami a tied, és menj el. Én pedig az
utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. Hát nem szabad-e nekem azt
tennem a javaimmal, amit akarok? Vagy a te szemed azért gonosz, mert én
jó vagyok? Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók."
Máté 20:1-16
Youtube:
megnyitás
Hang:
meghallgatás
Isten a saját szabály-
és szempontrendszere alapján ítél, és ez olykor igazságtalannak tűnhet. Mi a mérhető
teljesítmény alapján, ő azonban a kegyelem alapján dönti el, kik a győztesek,
és kit hogyan jutalmaz. Előtte ugyanannyit ér mindenki, aki igent mondott neki,
aki elfogadta a megbízatást, és a neki adatott időt a feladata teljesítésével
töltötte.
A várakozás, a
felkészülés időszaka ugyanakkor nem kevésbé fontos, mint maga a munka. Ahogy jelentősége
van a szünetnek a zenében, ugyanúgy értékes a megállás, a szünet a hétköznapokban.
Ezt az általunk nem tervezett szünetet kihasználhatjuk jól is: adhat fókuszváltást,
szolgálhatja a kapcsolataink megerősödését vagy akár egyéni feltöltődésünket.
Attól, hogy látjuk a célt, még
nem értünk be a célba. A kemény harcok idején derül ki, mennyire vettük
komolyan az edzéseket, jól használtuk-e ki az időt és a személyre szabott
lehetőségeinket. A mások méricskélése és az irigykedés egészen biztosan nem
része az edzéstervnek, a hála ezzel szemben átlendít a holtpontokon.