„Jabéc
tekintélyesebb volt testvéreinél. Anyja nevezte el Jabécnak, mert ezt mondta:
Bizony fájdalommal szültem őt! 10Jabéc segítségül hívta
Izráel Istenét, és ezt mondta: Bárcsak nagyon megáldanál engem, és
kiszélesítenéd határomat, velem lennél, és megoltalmaznál a bajtól, hogy ne
érjen fájdalom! És megadta neki Isten, amit kért.”
1 Krónikák 4,9–10
YouTube: megnyitás
A
Bibliát olvasva Jabécról annyit tudunk meg a nemzetségtáblázatból, hogy
tekintélyesebb volt a testvéreinél. A külső és a belső jólét azonban nem mindig
van összhangban. Jabéc nevének jelentése: fájdalomokozó - ezzel a névvel
kellett leélnie életét. Ez olyan adottság volt, amiről nem tehetett, és
változtatni sem tudott rajta. A mi életünkben is lehet olyan nehéz helyzet,
amiből nem tudunk kilépni. A legjobb, ha azt tesszük, amit Jabéc: nem
mentegette magát, de nem is söpörte a szőnyeg alá a problémát, hanem segítségül
hívta Istent: „Bárcsak nagyon megáldanál engem, és kiszélesítenéd
határomat, velem lennél, és megoltalmaznál a bajtól, hogy ne érjen fájdalom”.
Látta, hogy az igazi áldás nem a tekintély, hanem az, ha megszűnik a
fájdalom, a keserűség.
Amennyire
értékeljük magunkat, annyira tudjuk kihasználni a lehetőségeinket - ezt nagyban
befolyásolja az, amit a többiek mondanak rólunk. Bár úgy láthatnánk magunkat,
ahogy Isten lát: se többnek, se kevesebbnek! A nemzetségtáblázatok éppen arról
szólnak, hogy Istent minden egyes ember érdekli, de az értékességünk nem
hatalmaz fel arra, hogy követelésekkel álljunk elé. Amikor mély bizalommal
fordulunk hozzá, és egyszerűen elismerjük a helyzetet, amiben vagyunk, akkor
adja meg azt a segítséget, amire szükségünk van. Akkor is, ha ez azt jelenti,
hogy átmenetileg várnunk kell.
Hangolja
rá Isten a szívünket az ő akaratára!