Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.
I. Thesszalónika 5:16-18
Ez nem csupán három ajánlás, hanem egy az egyben vonatkozik rájuk az utolsó félmondat: "mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra".
Akikkel valami nagyon jó, vagy nagyon rossz dolog történt, azoknak könnyű hálát adni vagy szüntelenül imádkozni, mert úgy érzik, van miért. De vannak időszakok, mikor azt kell mondanunk, hogy most nincs minek örüljek, nincs miért hálát adni, de még csak imádkozni se nagyon van kedvem, mert nem történt velem semmi.
Egy betegségből felgyógyuló embernél nagyon is jó, és jogos, hogy örülünk a gyógyulás folyamatának, vagy, hogy imádkozunk balesetet szenvedett embertársainkért. De vajon tudunk-e azért hálát adni, hogy Isten nem engedte, hogy velünk ezek megtörténjenek? Talán mi jobbak vagyunk, vagy ők rosszabbak nálunk, hogy velük ilyen „csapás” megtörtént, velünk meg nem? Ez nem más, mint KEGYELEM! Nem tehetünk hozzá semmit, de hálásak lehetünk, hálásnak kell lennünk érte!
Tanuljuk meg értékelni, ha semmi különös nem történik velünk! Tanuljunk meg örülni, hálát adni a semmiért! Imádkozzunk szüntelenül azért, hogy ilyen „semmikülönös” napjaink lehessenek, mikor hálát adhatunk Istennek a KEGYELEMÉRT! Hiszen minden kegyelem: amikor fel tudsz kelni, amikor megszólal a vekker, amikor iskolába mehetsz... ez mind kegyelem, és nem természetes!
Tanulj meg érte hálát adni, minden egyes kisebb, vagy nagyobb dologért - amit eddig teljesen természetesnek vettél, azért is!