1János 4,7–11
Ahogy képtelenek vagyunk
végtelenig elszámolni, épp így lehetetlen felfognunk Isten végtelen szeretetét.
Ha a matematikához akarjuk hasonlítani: a mi szeretetünk a megismerhető
matematika, Isten szeretete a végtelen. Neki ez a szeretet nem a
tulajdonsága, hanem a lénye maga. Amikor ezt megértjük, és elkezdjük megismerni
őt, rádöbbenünk arra, hogy ő már akkor szeretett minket, amikor mi még nem is
ismertük őt. Bár mi semmit nem tudunk tenni Istenért, mégis viszontszeretjük
azért a jóért, amit értünk tesz.
Emberi logikánkba nem fér bele,
hogy olyanokat is szeressünk, akiket nem is ismerünk, vagy talán úgy véljük,
nem méltók a szeretetünkre. Velünk ellentétben Isten előtt nincs jobban vagy
kevésbé szerethető ember. Csak olyan van, aki már ismeri, vagy aki még
nem ismeri őt. Ez a fajta szeretet nem velünk születik. Amikor Isten belénk
tölti önmagát (szeretetét), minket is megtanít így szeretni.
Bár a sátán sokszor hoz olyan
helyzetet, amiben igazolja, hogy jogosan haragszunk, tehát jogosan nem
szeretünk, Isten elköteleződött felénk arra nézve, hogy kegyelmének gyümölcsét,
a feltétel nélküli szeretetet meggyökereztesse bennünk. A vele való élő
kapcsolat tesz képessé minket ennek a szeretetnek a megértésére és megélésére.
Erősödjünk meg Isten szeretetében, maradjunk kapcsolatban vele, hogy bárkit, akit ad elénk, az ő szeretetével tudjuk szeretni.
és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent,
aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg Istent, mert Isten szeretet. (1János 4,7)