"Jézus
Szentlélekkel telve visszatért a Jordántól, és a Lélek indítására a pusztában
tartózkodott negyven napon át, miközben kísértette az ördög. Nem evett semmit
azokban a napokban, de amikor azok elmúltak, megéhezett. Ekkor az ördög így
szólt hozzá: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy változzék kenyérré.”
Jézus így válaszolt neki: „Meg van írva, hogy nemcsak kenyérrel él az ember.” Ezután
felvitte az ördög, megmutatta neki egy szempillantás alatt a földkerekség
minden országát, és ezt mondta neki: „Neked adom mindezt a hatalmat és
dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom. Ha tehát leborulsz
előttem, tied lesz mindez.” Jézus így válaszolt neki: „Meg van írva: Az Urat, a
te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj.” Ezután elvitte őt Jeruzsálembe, a
templom párkányára állította, és ezt mondta neki: „Ha Isten Fia vagy, vesd le
magadat innen, mert meg van írva: Angyalainak megparancsolta, hogy őrizzenek
téged; és tenyerükön hordoznak, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.” Jézus így
válaszolt neki: „Megmondatott: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet.” Amikor az
ördög elvégzett minden kísértést, eltávozott tőle egy időre."
Lukács 4:1-13
Youtube: megnyitás
Hang: megnyitás
·
Látjuk, hogy Jézusnak minden
kísértésre (éhség, hírnév, hatalom) volt válasza, hiszen tudta, hogy kicsoda. A
lelki éhség Isten igéjével táplálkozik. Nekünk is fontos tudnunk, hogy kik
vagyunk.
·
Az ember számára Isten eredeti terve a
méltóság volt, azonban az eredendő bűnesettől fogva mindannyian hajlamosak
vagyunk a bűnre. A szégyen először az Édenkertben jelent meg, a bűnbeesés után,
amikor Ádám és Éva elbújt Isten elől, testüket pedig eltakarták. A bűnök
szégyenhez vezethetnek, ez pedig Isten tervét akadályozza.
·
A szégyen nem más, mint eltakarandó
felület – vélt, vagy valós hiányosság, hiba, amelyhez társul a lelepleződéstől
való félelem, amely pedig elvezethet ahhoz, hogy elszigetelődjünk
embertársainktól, és akár magányossá, depresszióssá is válhatunk. A szégyen
bálványként befolyásolhat, káros szenvedélyekre vehet rá, önértékelésünket
torzíthatja, életmódproblémákat hozhat magával.
·
Jézus méltósága a mienk, ezt a méltóságot
kell felismernünk a helyreálláshoz. A szerető és elfogadó közösség segíthet a
helyreállásban: megbízható személyekkel ráláthatunk a sebekre. Ha emberi
kapcsolatokban kaptunk sebeket, emberi kapcsolatok segíthetnek a helyreállításban.
A veszteség feldolgozása egy folyamat, amelynek hossza függ a sérülés
mértékétől.
·
Isten igazán ismer bennünket: tőle
születtünk, új teremtések, kiválasztottak vagyunk, tehát nem kell félnünk.
o
„Akik pedig befogadták (Jézust), azokat felhatalmazta arra, hogy
Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, akik nem
vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.” Jn 1:12-13
o
„Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt,
és íme: új jött létre.” 2Kor 5:17
o
„Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott
minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban. Mert őbenne
kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és
feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben.” Ef 1:3-4
o
„Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő,
a szeretet és a józanság lelkét.” 2Tim 1:7